Hiszen ne feledjük, másfél hónappal ezelőtt éppen eme sarkalatos kérdés kapcsán tört meg a jég az RMDSZ és ellenzéke viszonyában, és mindkét fél ennek a célnak a mentén érezte elérkezettnek a lehetséges együttműködés körvonalazását. Csakhogy a „kormánypárt–ellenzék” közötti egyeztetések folyamán kiderült: miközben Markó Béláék elsősorban a nemzeti jelöltlistát tekintik prioritásnak, addig a Tőkést támogató szervezetek csupán eszköznek tekintik a közös választási lajstromot az erdélyi magyar rendszerváltás érdekében indított „keresztes háborúban”.
Fontos lépésnek számít azonban a mostani meg nem egyezés, ha ettől függetlenül beindul az építő párbeszéd a romániai magyar politikai és közélet főszereplői között. Már az is félsiker, hogy a júliusban megkezdett tárgyalások során az RMDSZ beismerte: nem tekintheti magát a közösség egyetlen képviseleti szervének, és nem vonhatja kizárólagos monopóliumába a Budapestről és Bukarestből származó közpénzek szétosztását. Tudomásul vette: nem egyedül játszik a belmagyar politikai pályán, ráadásul a bírói sípot sem vindikálhatja magának. Azonban az EP-választások kampányának hangnemétől, illetve a megmérettetés eredményétől függ, megvalósul-e Markó és Tőkés tegnapi fogadkozása, miszerint a külön indulás dacára folytatják az együttműködést. Amelyre igazából a jövő évi romániai helyhatósági és parlamenti választások során lesz szükség, hiszen a megszerzett magyar tanácsosi, polgármesteri, képviselői mandátumok súlya mellett elenyészik a brüsszeli képviseletnek tulajdonított fontosság.
Márpedig ennek beismerése esetén akár ígéretes kezdetnek is nevezhetjük a kolozsvári meg nem állapodást.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.