A Kinizsi és a Ripensia által elért diadalok – amelyek tíz bajnoki címet hoztak a konyhára – megismételhetetlennek bizonyultak, ám a jelenség tovább élt az utódokban, ugyanaz a szinte körülírhatatlan közösségérzet, amely vasárnap este tízezer temesvárit vezényelt az utcákra.
A parancsszó szerint a csapatot, a Polit meg kell menteni. A kérdés csak az, hogy mitől, illetve kitől.
Hat éve a Poli kiesett a harmadosztályba. Az a Poli, amelyet 1921-ben alapítottak, abban az évben, amikor a Kinizsi nekifutott első bajnoki címével záruló idényének. Akkoriban a Politehnica kis csapat volt, ám a Kinizsi, majd a Ripensia megszűnése után felkarolta Temesvár futballszerető közönsége. Hat éve azonban a Poli a megszűnés szélére sodródott, ám akkor már nem Temesvár futballszerető (üzlet)emberei kezében volt, hanem Claudio Zambon olasz spekuláns játékszereként kínlódott. Zambon 2002-ben lelépett, a csapat pedig új tulajdonost kapott, és a Fulgerul Bragadiruból Bukaresti AEK-ká lett klubbal egyesülve Poli AEK néven egyenesen az élvonalban indult. Bő két év elteltével a klub újabb kétes nevű cégcsoport, a Balkan Petroleum birtokába jutott, amelynek feje, Marian Iancu egy év alatt visszavetkőztette Polivá az ide-oda passzolt klubot, és nem sokkal később a piacolást eleinte elítélő temesváriak „legtemesváribbjává” vált.
A piacolást eleinte elítélő temesváriak most az utcára vonultak, mert új vezérük, Temesvári Iancu forradalmat hirdetett, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság, illetve most már a román szakszövetség is úgy ítélte meg, Iancu Polija nem az igazi Poli, ezért nem lehet Poli. A feldúlt tömeg szívvel-lélekkel tüntetett, talán tudat alatt azáltal is vezérelve, hogy a piacolás közben halvánnyá kopott önazonosságát megerősítse. Még azt is bevállalva, hogy ennek kontúrjait most az a Iancu húzza meg, aki a piacolás közben elvesztett mindent – a dicsőséglistát, a klubszín- és a himnuszhasználati jogot –, amely a Polit Polivá teszi.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.