Nyugat-Európában néhány évtizede az egyik leggyakoribb ilyen mozgósító tényező a bevándorlók megbélyegzése. Ezzel többnyire szélsőségesnek, de legalábbis populistának bélyegzett alakulatok élnek, de a probléma már más megvilágítást nyert az idei franciaországi elnökválasztási kampányban, amikor a mainstream jobboldal képviselője, Nicolas Sarkozy is fölvetette a kérdést. Nem biztos azonban, hogy szerencsés, ha a sikeres nyugat-európai politikusokat ezen a téren is utánozzák itteni kollégáik. Ott ugyanis a bevándorlók problémája mást jelent, mint amire Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester célzott. A kontinens nyugati felén az elmúlt három-négy évtizedben a harmadik világból a jobb megélhetés reményében betelepült többmilliós közösségek beilleszkedési gondjaival küzdenek. Romániai magyar viszonylatban viszont mindenki tudja, mit jelentenek a „betelepülők”: azokat a románokat, akiket a fasisztoid-kommunista államhatalom százezrével telepített be az erdélyi és partiumi városokba az etnikai arányok megváltoztatásának szándékával.
Hogy azonban az egyik székelyföldi város elöljárója most ezen „bevándorlók” létével okolja meg a régió elmaradottságát, az enyhén szólva visszás. Hiszen az eddigi retorika az volt, hogy a Székelyföldet épp azért nem fejleszti a román állam, mert ott a magyarok vannak többségben. A bevándorlók kérdése sok esetben valós problémát jelent, ám az esetek jelentős részében a politikusok csak azért veszik elő a témát, hogy saját tehetetlenségüket palástolják.
Talán nem rosszindulatú feltételezés, ha úgy véljük: a mostani esetben inkább ez utóbbiról van szó.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.