Úgy t?nik azonban, a kezdeti lelkesedés csupán mérsékelten volt indokolt, mivel azon települések jelent?s részén, ahol amúgy a törvény lehet?vé tenné, a legtöbb hivatalban jelenleg is román nyelven zajlik az ügyintézés. Ez persze néha nem feltétlenül kizárólag a hivatalok hibája, hiszen olyan esetr?l is b?ven hallani, hogy valaki inkább román nyelven ad be egy kérvényt, mert az államnyelv hivatalos fogalomtárával inkább tisztában van, mint a magyaréval.
Az igazán nehéznek azonban a hivatali packázás felszámolása t?nik. A jogszabály elfogadásakor ugyanis nem gondoltak arra – vagy nem eléggé körültekint?en –, hogy a joghasználat gyakorlatba ültetéséhez egyéb, járulékos intézkedések is szükségesek. Így valamennyi hivatalban biztosítani kell legalább olyan alkalmazott jelenlétét, aki érti és beszéli az érintett kisebbség nyelvét, a bíróságokon fordítót kell alkalmazni, a román mellett pedig kisebbségi nyelven is ki kell nyomtatni az ?rlapokat.
Ez pedig pénzbe kerül.
Az illetékesek ilyenkor azzal tárják szét a karjukat, hogy a pluszkötelezettséghez a költségvetés nem biztosított pluszforrásokat. És ilyenkor válik nyilvánvalóvá, mennyire gondolják komolyan a jogszabály alkalmazását. Ahhoz ugyanis, hogy valóban élhessünk a joggal, az alkalmazhatóság feltételeit is biztosítani kell. Ha tehát jogszabály mondja ki, hogy azon településeken, ahol egy kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot, használható az anyanyelv is, akkor ehhez a szükséges pénzügyi forrásokat is meg kell jelölni. Az pedig nem lehet érv, hogy ez többletköltséget jelent. Amíg ugyanis ugyanúgy adózik a magyar nemzetiség? állampolgár is, mint a román, ugyanazon szolgáltatásokhoz van joga – például ahhoz, hogy román polgártársához hasonlóan anyanyelvén intézhesse ügyeit. Ha pedig ezt valaki hivatalos szinten mégis megkérd?jelezi, az azt jelenti: igencsak távol állunk még a teljes jogegyenl?ségt?l.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
