Amelyet aztán egytől-egyig kilőnek egymásra a Traian Bãsescut támogató, illetve ellenző tábor képviselői. Megfigyelhető azonban, hogy ezt a látványos politikai célbalövősdit az államfő hivatalban tartásán, illetve menesztésén túl saját kudarcuk kimagyarázására használják fel az egymásnak feszülő táborok. A felfüggesztett államfő és hívei a pokolbéliként bemutatott 322 parlamenti képviselő, az „átalakulás oligarchiája” számlájára írja a korrupció elburjánzását, az üzleti-politikai érdek-összefonódások labirintusát. Eközben a másik fél egyetlen személy nyakába varrja a kormányzati és parlamenti tevékenység összes, létező és kitalált eredménytelenségét, beleértve a román diplomácia melléfogásait.
Hogy hozzánk közel álló példával éljünk: az RMDSZ a kampány és Bãsescu bosszúhadjáratának „járulékos áldozataiként” igyekszik bagatellizálni azokat a bűnvádi eljárásokat, amelyeket magas rangú politikusai ellen indított az ügyészség. (Megjegyzendő, ennek a kampánynak a hiányában valószínűleg sohasem tudjuk meg, hogy Markó Béla valóban megpróbálta leállíttatni az államfővel a Nagy Zsolt elleni vizsgálatot). Ugyancsak az államfő személye körül zsibongó kampány futtatta zátonyra a szövetség szerint a kisebbségi törvény elfogadását, sőt az RMDSZ vezetői felfedezni vélték a belpolitikai válság egyik mellékhatását, a fokozódó romániai magyarellenes hangulatot is. Holott nem egyértelmű, miért kellene egy egész kisebbségi közösségnek etnikai támadásként elkönyvelnie, ha illusztris politikusait támadják.
Vajon miként hangzottak volna ezek az ürügyek, ha nincs politikai válság?
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.