2008. december 09., 09:112008. december 09., 09:11
A nyilatkozatok alapján azonban az körvonalazódik, hogy az új hatalom a Demokrata-Liberális Párt (PDL) köré szerveződik. A négy parlamenti párt közül három a PDL-t tekinti a következő kormány biztos pontjának. Meglepetésre a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ezek közé tartozik. Míg korábban úgy tűnt, a választási eredmények a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) tolják a királycsináló pozícióba; mind a jobb-, mind a baloldal csak a PNL támogatásával alakíthat kormányt, most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a liberálisok kimaradnak a hatalomból. Ez pedig az a forgatókönyv, amelyik a formális politikai logika szerint az RMDSZ-nek is a legkevesebbet ígér. E logika szerint ugyanis valamennyi politikai erő legfőbb célja, hogy kormányozzon. Ez a logika itatta át az RMDSZ utóbbi 12 éves tevékenységét is. A szövetség azáltal érezte hasznosnak magát, hogy több száz magyar szakembernek vezető beosztást biztosított az állami adminisztrációban, hogy magyar településekre is juttatott pénzt út-, tornaterem- és csatornahálózat-építésre. De ha azt a kérdést tesszük fel: közelebb vitték-e ezek a magyar közösséget a gyarapodását hosszú távon biztosító megoldáshoz, nem biztos, hogy igenlő a válasz. Az RMDSZ kormányzati részvétele ugyanis annak volt a cáfolhatatlan bizonyítéka, hogy Romániában megoldott a kisebbségi kérdés. A mindenkori vezető kormánypártok voltaképpen a magyar vezetőknek adott tisztségekkel, aszfaltburkolattal, tornatermekkel fizettek azért, hogy a magyarok ne akarjanak többet, ne kérjék az autonómiát. A kormányzás tehát a rövid távú szükségleteknek volt a kielégítési eszköze, de egyben a hosszú távú megoldások temetője is. Kicsit olyan volt, mint a mindennapi finom falatok és a pohár bor, melyek feledtetik a családfővel, hogy a családi ház megépítése lenne a legfontosabb. Ha pedig így van, az sem elképzelhetetlen, hogy a távlatos hazai magyar politika fordulópontjaként jegyezhetjük majd fel az RMDSZ hatalomból való kiszorulását.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.