Hajmeresztő elméletekkel rukkol elő a Bukarestben kiadott könyv Marosvásárhely fekete márciusával kapcsolatban is
Fotó: Azopan Photoarchive – www.azopan.ro/Bálint Zsigmond
Az Editura Evenimentul și Capital bukaresti kiadó gyorsan reagált a magyar–román viszony rendezése érdekében megtett külügyminiszteri szintű lépésekre, és piacra dobta Teodor Păcuraru tartalékos titkosszolgálati (SRI) ezredes és Florian Bichir, a legsötétebb szekuritátés hagyományokat ápoló influencer fércművét, a Târgu-Mureș 1990: Zori însângerate (Véres virradatok) című könyvet. Az „alkotás” elképesztő hazugságokkal és konspirációs elméletekkel traktálja a jámbor olvasót.
2021. május 15., 18:132021. május 15., 18:13
Azért, hogy minél többen hozzájussanak a magyarság ellen uszító szöveghez, a „művet” nem könyvesboltokban árusítják, hanem újságosbódékban és online terjesztik. Szülővárosomban, a fekete márciust 1990-ben elszenvedő Marosvásárhelyen pillanatok alatt szétkapkodták, Bukarestből kellett megrendeljem azt a példányt, amelynek elolvasása – a valóság ismeretében – tiszta mazochizmus.
A szerzők azzal indítanak, hogy elmagyarázták, a kötet címe az 1920-ban a „tenger nélküli admirális”, Horthy Miklós által megfogalmazott területi revíziós terv elnevezését idézi. Olvasatukban a tökkelütöttként ábrázolt magyar politikusok nemcsak Erdélyt, a Felvidéket stb. szerették volna Magyarországhoz visszacsatolni, hanem Grazot és Bécset is (??). A magyar politikai vezetés „szerencséjére” az osztrák–magyar hadseregben kiképzett profi katonatisztek megakadályozták a Virradat-terv szerint indítandó reménytelen katonai kalandot. A Virradatban elképzelteket a bécsi „diktátumok” ideiglenesen és részlegesen megvalósították, de a második világháború utáni békeszerződések visszaállították a trianoni határokat.
És itt jön az újabb, elképesztő csavar: a magyarok sohasem mondtak le a Virradat megvalósításáról, ebből kifolyólag a horthysta revíziós elképzeléseket felkarolta a szovjet KGB által kiképzett magyarországi kommunista hármasfogat, Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök, Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter.
Hogy megakadályozzák a Magyar Szocialista Párt térvesztését, a kágébések szovjet ügynökökkel karöltve a bicskei táborban kiképzett turistának álcázott „leventékkel” és a szövetséges romákkal együtt kirobbantották az 1989. decemberi temesvári „zavargásokat” és az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciust.
Számomra teljesen érthetetlen, ez a szekus társaság hogyan volt képes bizonyított tényként leírni azt, hogy a három „kágébés kommunista” azt képzelte, a Német Demokratikus Köztársaság felszámolásához, a német egyesítéshez nyújtott magyar segítségért a Szovjetunió hálából visszacsatolja Erdélyt. Szerintük Mihail Gorbacsov szovjet elnök józanságának köszönhető, hogy a visszacsatolás nem jött létre…
Azt is előadják, hogy a marosvásárhelyi fekete márciusról a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) levéltárában található 1989–1990-es, „ellenőrzött”, hiteles dokumentumok bizonyítják, hogy az említett magyarországi kágébéseken, valamint Kárpáti Ferenc hadügyminiszteren és ÁVO-sokon kívül két velük együttműködő romániai KGB-ügynök, Király Károly és a 104 éves Mihai Șora, az 1989 decemberében alakult Petre Roman-kormány tanügyminisztere, a Francia Kommunista Párt volt tagja is tevőlegesen hozzájárult a véres etnikai konfliktus kitöréséhez.
Állítólag véleményüket alátámasztja, hogy ugyanebben az időszakban zavargások törtek ki Csehszlovákiában és Jugoszláviában is.
Joggal kérdezhetném: az 1989 karácsonyán hivatalosan megszüntetett Szekuritáte irattári anyaga milyen jogi alapon tartalmazza az 1990-es „hiteles” szekuritátés dokumentumokat is? Ioan Judea ezredes, a Marosvásárhelyi Nemzeti Megmentési Front elnöke, Sütő András Kossuth-, Herder- és állami díjas író megvakításának és a Görgény-völgyi román parasztok felfegyverzésének és beszállításának egyik felelőse Cumpăna lui martie (Marosvásárhely mérlege) című, 1991-ben kiadott emlékiratában eldicsekedte, az 1989. decemberi fordulattól a fekete márciusig szakadatlanul együttműködött a hivatalosan felszámolt Szekuritátéval. Köztudott, a szerzők által sokat emlegetett, a „leventéket”, a magyar terroristákat kiképző ÁVO-t az 1956-os magyarországi forradalom után megszüntették. Hasonló feladatot a 3/3-as ügyosztály látott el, de erről a szerzők bölcsen hallgatnak!
Azt az állítást, hogy a fekete márciust Budapest szervezte, méghozzá Király Károlynak, a Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár és államelnök által halálba szánt ellenálló és Mihai Șora bukaresti tanügyminiszter hathatós közreműködésével, két fő érvvel próbálják alátámasztani. Király 1990. januári budapesti gyógykezelésével kapcsolatban Dorel Suciut, az uszításban gyászos szerepet betöltő marosvásárhelyi újságírót idézik. Szerinte az 1990. március 6-án Budapestről hazatért Király Károly nem is leukémiás kezelésen vett részt Magyarországon, hiszen még mindig él, tehát nem lehetett leukémiás. Azt valószínűsítik, hogy Király a Virradat-terv miatt utazott a magyar fővárosba. Valójában Király nem márciusban, hanem hetekkel korábban érkezett haza az arczsábája miatti tűrhetetlen fájdalmait gyógyító kezelésről – szerencsére szó sem volt a Suciuék által vizionált leukémiáról. Arról nem is beszélve, a leukémiából is ki lehet gyógyulni.
Sütő Andrást egy nappal korábban, március 19-én bántalmazták az RMDSZ-székházat megostromló, leitatott, félrevezetett, szervezetten beszállított román parasztok. A napokkal korábban rögzített interjút pedig szokás szerint félrefordították, félremagyarázták. Arról, hogyan is történt a bántalmazás, kik voltak az agresszorok, természetesen hallgatnak a szerzők! Azért, hogy az olvasók nehogy elgondolkozzanak, hogyan is került be a Görgény völgyéből Marosvásárhelyre Mihăilă Cofariu, az agyonmediatizált március 20-i román áldozat, történetét egyszerűen kicenzúrázták a Véres virradatból.
A Vatra Românească „kulturális” egyesület már március 15-én megrendelte azokat az autóbuszokat, amelyekkel március 19-én és 20-án beszállították Marosvásárhelyre a „tradicionális munkaeszközökkel” felfegyverzett román parasztokat. Nemzetiségük megállapításakor viszont „gender” műveletet hajtott végre a két mákvirág, Păcuraru és Bichir. Szó szerint idézek: „S-a organizat din localitățile județului a unor mase de simpatizanți, cu autobuze și camioane, în operațiune fiind implicați primari și funcționari publici etnici maghiari proaspăt numiți de FSN local, aflat sub influența lui Károly Király (164–165 old.). Vagyis
A következő mondat pedig arról szól, hogy Berekméri József polgármester vezetésével a marosszentgyörgyiek lezárták a Régen–Marosvásárhely-országutat.
A két, egymás után következő mondatot kétféleképpen lehetne értelmezni: 1. a marosvásárhelyi magyarságot megtámadó román parasztok beszállítását magyar vezetők szervezték vagy 2. a marosszentgyörgyiek megakadályozták a magyar „szimpatizánsok” Marosvásárhelyre való bejutását. Ha így történt, mivel lehet magyarázni, hogy mégis elítélték őket? (A cselekményről, a 3 magyar és 3 magyar cigány elítéltről hosszasan értekeznek a szerzők.) Egyszóval, ez esetben is összeeszkábált hazugsággyűjteménnyel hülyítik az alulinformált román olvasókat.
Felidézem a Diszkriminációellenes Tanács hatáskörébe tartozó passzust is. „A puszták népe fiai, a magyar kémtevékenység kiötlői a tömegek manipulálását pásztori látomással valósítják meg: a kutyák összeterelik a nyájat, azután a pásztorok mutatják az utat (…) Azon elsősorban a birkák, a magyar nyelvű romák haladnak, akiket gyilkosságokra és gyújtogatásra toboroztak, pénzért vagy emigrációs ígéretekkel. Mögöttük a kutyák (a leventék), akiket Bicskén (sz. m.: ott volt a romániai menekültek tábora, a magyar „Traiskirchen”) képeztek ki, botokkal és emelőrudakkal a kezükben”. Hozzáfűzik, „Asklepios” álnevű magyar ügynök szorgalmasan jelenti Budapestnek, hogyan történik meg Erdély nyüvektől való megtisztítása, stb. (106 old.).
A manipuláció hiányos lenne, ha abban nem szerepelne „pastorul” László Tőkés. A szekuritátésok sohasem fogják neki megbocsátani egyik legnagyobb szakmai baklövésüket, hiszen nem mérték fel, hogy Temesváron Tőkést nem csak a „magyar irredenták” fogják védelmezni, hanem a teljes lakosság („ ne lőjetek, románok vagyunk”).
Néhányan közülük börtönbe is kerültek, ráadásul a népfelkelés sikere után a népharagtól a teljes szekuritátés állomány heteken keresztül hősiesen rettegett.
A román sajtó Szekuritáté/SRI befolyása alatt álló kiadványai nagyon pozitívan mutatták be ezt a hajmeresztő könyvet. A fő laudátorokkal – Dan Andronic és Sorin Roșca Stănescu, az Evenimentul Zilei bukaresti napilap hangadói – kapcsolatban az olvasókat azzal próbálom vigasztalni, hogy mindkét újságíró igazolt szekuritátés ügynök… volt (?).
Lehet, hogy lesznek olyanok, akik felteszik a kérdést: harmincegy évvel a marosvásárhelyi fekete március után Kincses Előd miért foglalkozik a témával, pláne egy ilyen nyilvánvalóan hazug könyv kapcsán? Válaszom: a normális román–magyar viszonyt nem lehet hazugságokra építeni. Mivel a román média évtizedek óta eltorzítja a tényeket, elhallgatja a magyar érveket, a magyar veszéllyel való riogatás továbbra is nagymértékben befolyásolja a közvéleményt. Mondanivalómat természetesen románul is ki fogom fejteni, és szándékaim szerint a hamis „legendákat” gyártó szerzők és laudátoraik ellen kártérítési pert fogunk indítani.
Kincses Előd
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
Látogatottsági adatok
1 hozzászólás