Varázslatos ország

Úgy tűnik, alaposan leszerepelt a romániai boszorkány- és varázslóipar. Legalábbis annak alapján, amit az iparág egyik jeles képviselője, egy Larisa nevű kuruzslónő nyilatkozott, miszerint érettségizők százai fordultak boszorkányokhoz az idei megmérettetés előtt, azt kérve, hogy hókuszpókuszaikkal segítsék őket át a nehéz próbán.

Balogh Levente

2012. július 20., 10:012012. július 20., 10:01

 Az eredmény mindenki előtt ismert: az idei érettségin a tavalyihoz hasonlóan ipari menynyiségben kaszálták el a maturálókat, vagyis a varázspraktikák mérsékelten bizonyultak hatékonynak. Mindemellett kimondottan vidám képet fest az országról, hogy immár az érettségizők is annak kapcsán kerülnek a figyelem középpontjába, hogy ötágú csillagok közepén, éjfélkor elvégzett varázslatok révén szerettek volna eredményesek lenni. Tény, ami tény, bizonyára kevésbé megerőltető, mint a régimódi, tanulásnak nevezett módszer, de a jelek szerint a hatékonyságán még van mit javítani.

Azonban nem kell mindent a maturálókon leverni, elvégre a fiatalok rendszerint a felnőttek példáját szokták követni. Márpedig Románia arról híres, hogy az elit – a politikai és a celebek egyaránt – időnként boszorkányokhoz és vajákosnőkhöz jár, hogy segítségüket kérje az életét keserítő gondok megoldásában. Lassan ott tartunk, hogy Harry Potter világa a ráció hona, a Potter-univerzumból ismert Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola pedig a felvilágosodás és a hideg fejjel művelt, egzakt tudományok temploma Romániához képest. Hiszen ez az az ország, ahol közismert emberek, vezető politikusok képesek csak azért lila ruhadarabokat ölteni, mert meggyőződésük, hogy a lila szín óv a rontás ellen.

Az ország közéleti történéseit figyelve egyébként egyre inkább az az érzése támadhat a szemlélőnek, hogy a politikum egy ideje mintha tényleg kizárólag vajákosok és kuruzslók befolyása alatt működne. Sőt egy klasszikus ördögűzés vagy egy, az Agancsos Isten tiszteletére rendezett wiccaszertartás lassan kimondottan komoly, tudományos igényű megnyilvánulás ahhoz képest, ami a politikai életben zajlik, már ami a komolyságát és a mindennapi valósághoz való közelségét illeti.

Ha így folytatódik, lassan kijelenthetjük: hasznosabb lenne, ha tényleg valamely boszorkányklán irányítaná az országot. De legalábbis károsabb semmiképp.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya