2009. december 16., 10:112009. december 16., 10:11
Az Amerikai Egyesült Államok – Tőkést Rosa Parkshez és Martin Luther Kinghez hasonlító – bukaresti nagykövete, Mark Gitenstein nem véletlenül fogalmazott sokatmondón tegnap, mondván, Romániában igen sok még a tennivaló az 1989 decemberében elkezdett rendszerváltás befejezéséig.
Közhelyesnek tűnhet ez a megállapítás, de még mielőtt legyintenénk, gondoljuk végig, amit az amerikai diplomata maga tett hozzá, hogy tudniillik, még a világ legdemokratikusabb országaként számon tartott Egyesült Államokban sem tekinthető befejezettnek az emberi jogokért vívott forradalom.
Pedig Rosa Parks színes bőrű polgárjogi harcos 1955-ös letartóztatása és a vele szolidarizálók világhírűvé vált autóbuszblokádja után „mindössze” tizenhárom, Martin Luther King örökre emlékezetes, Van egy álmom kezdetű 1963. augusztusi, washingtoni beszéde után pedig „csak” öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az amerikai kongresszus elfogadja az alapvető emberi jogokat szabályozó törvényeket. S mert Románia számára a megnyugtató rendezéshez húsz év sem volt elegendő – ezért van ma is egy álmunk.
Hogy egyszer olyan Romániában fogunk élni, ahol az egyazon autóbuszon ülők egyformán élhetnek Istentől kapott jogaikkal. Hogy egyszer olyan Romániában fogunk élni, ahol nincsenek egyenlők és egyenlőbbek, hanem fehérek, feketék, románok, magyarok, svábok, szászok, cigányok és mindenféle más nációk szóban, de a valóságban is egyenrangúak; például az anyanyelv korlátlan használatában – mert mindannyian ugyanannak az országnak a polgárai.
Hogy egyszer olyan Romániában fogunk élni, ahol az egykori meghurcoltak, s a kétkezi, gyári vagy téeszmunkások a volt pártaktivisták, milicisták, szekusok, katonatisztek nyugdíjának nem a morzsáját kapják – mert mindannyian ugyanannak az államnak dolgoztak. És van egy álmunk, hogy a társadalmat az emberi méltóság megtartása és védelmezése jellemzi, és ahol a szabadság győzelme az igazság győzelme is egyben. S ahol lesz autóbuszblokád, ha mindez nem így érvényesül.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.