2010. január 20., 10:222010. január 20., 10:22
Mondanom sem kell, gimnazista lányomnak minden témához volt valami hozzáfűznivalója, értelmes, megfontolt kérdése, csupán a válság témánál hallgatott el, illetve visszakozott a csendes megfigyelői hadállásba. Felnőtt fiammal azonban „rákaptunk a témára rendesen”, és igyekeztünk minden oldaláról alaposan átbeszélni a történteket. Mivel a lányom visszakozott, párbeszédünket csupán a macska bánatos szerelmi óbégatása törte meg időnként.
„Bukarestben nagyon érződik a válság” – hozakodott elő a fiam, amit a macska elnyújtott grrrnyáááúúú óbégatással nyugtázott. A fiam rá sem hederítve a macskára a válságjelek részletezésébe kezdett, és nyilván szakmájához illően a látvány oldaláról közelítette meg a témát. Többek közt elmesélte, hogy Bukarestben több olyan esetet is látott, hogy a reggel még teljes pompában virító több száz négyzetméteres áruházat estére teljesen kiüresítették, és a vakon a semmibe meredő ablakaiban mindössze egy A4-es lapra nyomtatott „kiadó kereskedelmi felület” felirat jelezte, hogy ott gazdasági tevékenység zajlott.
Mindeközben a lányom a fülét hegyezte, a macska óbégatott, én pedig álmélkodtam, mert ilyet kedvenc kisvárosomban nem igazán tapasztaltam. Aztán a fiamat az is érdekelte, hogy nálunk, Gyergyóban mennyire érződik a válság hatása, amire azonban a bukaresti látványoshoz képest semmitmondó válaszokat tudtam adni. „Hát… kevesebb az embereknek a pénze” – köszörültem a torkom. „Grrrnyáááúúú” – nyugtázta a macska.
Majd kifejtettem, hogy nálunk igazából csak egy-két kis sarki boltot zártak be, de az is inkább a nemrég megnyílt két bevásárlóközpont megnyitásának tulajdonítható, semmint a gazdasági válságnak. Na ez volt az a pont, ahol az addig csendben fülelő lányom is bekapcsolódott a beszélgetésbe. „Igazából nem értek a gazdasági ügyekhez, de nem úgy lenne logikus, hogy előbb legyen működő gazdasági élet és csak utána a válság?” – tette fel a kérdést a lányom, amit a macska természetesen elnyújtott grrrnyáááúúú-val nyugtázott.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.