Kiss Judit

Kiss Judit

Vágyálom a fűtött tanterem

2022. szeptember 27., 09:22

2022. szeptember 27., 09:22

Azzal csillapítja a mindennapi élet szinte minden területét érintő energiaár-válság miatt feldúlt kedélyeket a tanügyminiszter, hogy ne féljenek az érintettek. Romániában nem kell takarékra állítani a fűtést az iskolákban, és nem kell áttérni online oktatásra a téli hónapokban.

Biztosan akadnak, akik bár részben megnyugszanak a bejelentéstől, és arra gondolnak: szerencsére legalább az online oktatás okozta károktól megmenekülnek a gyerekek, szülők, tanárok, ha már úgyis annyiféle válság fenyeget. Hiszen szinte kizárólag krízisekről szólnak a hírek, amelynek fősodra legalább négyféle nagybetűs válságot görget nap mint nap: nemcsak energia-, de inflációs, háborús, klímaválságot. Ezek a krízisek el sem választhatóak szorosan egymástól, így együttesen pedig sajnos jövőképünk szinte teljes mértékű beárnyékolására „alkalmasak”.

Biztosan olyanok is vannak szép számmal, akik nem adnak hitelt a miniszter bejelentésének, mert valami azt súgja nekik: az efféle, megnyugtatónak szánt mondatoktól még nem kell hátradőlni. Ha jól emlékszünk, a körülmények úgy alakultak, hogy a minisztérium tavaly sem tartotta (tarthatta) be azt, amit előzőleg megígért, a tanév szerkezete menet közben módosult, rengeteg egymásnak ellentmondó döntés született, hosszú kényszervakációnak örülhettek a gyerekek a téli időszakban.

Hogy mennyire lehet hitelt adni a tárcavezető bejelentéseinek, ahhoz ha csak lazán is, de kapcsolódhat a friss hír, miszerint a jelek szerint Sorin Cîmpeanu is azon romániai döntéshozók népes csapatához tartozik, akikről kiderült: az elmúlt évtizedek alatt megjelent tudományos szövegeiknek egy részét másolták, divatos szóval élve plagizáltak. Vagy plasztikusabban szólva: más tollaival ékeskedtek. Egyébként ezen már meg sem lepődünk túlzottan, hiszen a hitelesség, szavahihetőség kérdése számos romániai döntéshozóval kapcsolatban felmerült már az utóbbi években.

A miniszter úgy tervezi, hogy a tanfelügyelőségek feladata lesz egyeztetni a helyi hatóságokkal az iskolákban biztosítandó megfelelő hőmérsékletet illetően, és azt is bejelentette, hogy a kormány állni fogja az energiaárak fluktuációjából adódó különbözetet, hiszen az a fontos, hogy mindenhol biztosított legyen a tanuláshoz való jog. Az iskolák fűtése kapcsán azt nyilván mindenki sejti, hogy mennyi tényezőnek kellene gördülékenyen, összehangoltan működnie, hogy valóban ne kelljen a téli időszakban bezárni a tanintézeteket.

De sajnálatos módon az is világos, hogy Romániában – és persze az itteni tanügyben – millió dolog nem működik zökkenőmentesen még „normális békeidőben” sem, nemhogy olyankor, amikor az egész kontinenst energiaválság fenyegeti. Csak reménykedni tudunk abban, hogy valami csoda folytán hátha valóban fűtött osztálytermekben tanulhatnak a téli időszakban a gyerekek. Sajnálatos módon olyan időket élünk, hogy vágyálomszámba mehet az, hogy tanteremben (és nem otthon) tanulhatnak, és az is, hogy a termek megfelelően fűtöttek legyenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.