2012. december 27., 08:402012. december 27., 08:40
Akik akkor születtek, sokan kapták a győzelem nevét. Mert a szüleik is látni vélték az utat és az irányt. Akik akkor születtek, most már huszonhárom évesek. Öt éve nagykorúak. Sokat ismerek közülük, tőlük tudom, hogy felelős felnőttekként ők is látják az utat, és látják az irányt. Saját útirányukat. Ami viszont jóformán még köszönő viszonyban sincs azzal, amiről mi hittük, hogy látjuk akkor, amikor ők születtek. Vagyis valahol valakik valamit nagyon elrontottak.
Mi magunk volnánk ezek a pancserek? Véleményem szerint igen. Merjük bevallani, merjük bevállalni. Csak azt nem tudom pontosan, hogy mit is tettünk rosszul. Hinni nem rossz, nem bűn, épp ellenkezőleg. Állítólag az egyik legnemesebb emberi tulajdonság, hogy mer, hogy bátorkodik, hogy tud remélni. Milyen szép történetek szólnak a reményről, az egyedül megmaradtról, a végsőkig kitartóról. Olyan történetet nem ismerek, amelyben Pandóra meghackeli a szelencéjét, benne hagy minden roszszat, egyedül csak a reményt lopja ki, de úgy, hogy aki belenéz, épp fordítva lássa. Ilyen történet nincsen az ókori görögöknél. Mert ők többé-kevésbé nyílt sisakkal játszottak, s ha egy-egy csalafinta falóötlettel be is vették Trója bevehetetlennek hitt várát, az agyafúrt ötletgazdát az istenek tíz év további bolyongással büntették, miközben a többi vitézkedő már rég hazatérhetett. Ez volt ötletének a büntetése, elvették tőle az egyenes utat és az erre rávezető irány érzékelését is.
De mi mit vétettünk? Csalafinta ötleteink nem voltak. Csak hittünk, és szerettük volna, ha embernek érezhetjük magunkat. Nem tudtuk, hogy ez bűnnek számít. Bár figyelmeztettek, hogy legalább húsz esztendeig még kóvályogni fogunk, de mi nem hittük. Ez viszont a trójai királylány, Kasszandra büntetésére hajazott. Sebaj, elfogadtuk mi is. Jó, ám három éve eltelt a megjósolt húsz esztendő. És most merre tartunk? Lát valaki valamerre vezető utat? S ha igen, szólna nekünk is? Vagy legalább mutassa az irányt, elbotorkálunk mi valahogy. Csak legyen vége ennek a reggeli tornának, a céltalan, meddő helyben futásnak, mert izmaink már képesek arra, hogy a hosszabb utat is… Csak látnánk már meg végre, csak éreznénk meg a kellő irányt!
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.