2009. december 24., 09:482009. december 24., 09:48
Talpraesettebb ismerőseim már ősszel meg is vásárolták a fa alá valót mindenkinek, én viszont közismert halogatótehetségemmel erre sem szakítottam időt. Nap mint nap elálmodoztam, ki minek örül majd csillogó szemmel, ahhoz viszont már rest voltam, hogy egy órát szakítsak arra, hogy meg is vásároljak egy-két apróságot. A takarítás is jó ideje várat magára. Sütés-főzés? Isten ments, szenteste két szülőpárnál fogyasztjuk majd a menüt, és minden bizonnyal a \"pakk\" sem marad el.
Szomszédaink időközben a mifelénk megszokott buzgalommal díszítgetik az ablakot. Égősorok, valószínűtlen színekben pompázó giccsek lepik el a panelházak ablakait. Némelyik olyan intenzitással villódzik, hogy azt sem értem, hogyan képesek aludni mellette. Követ nem vethetek rájuk, hiszen én ennyire sem voltam képes, de egy-egy rosszmájú megjegyzés akaratlanul is megfogalmazódott bennem.
Múlt héten aztán lehullt a hó. Temesvár, ahol a hét nagy részét töltöttem, fehér takaró alá bújt, eltakarta a koszorúkat és a koszorúzókat, kioltotta a mécseseket, hazakergette a térről az emlékezőket. A hazautat majdnem meghiúsította: egy kamion keresztbeállt az országúton a félméteres hó miatt, így elindulni sem volt érdemes. Mire megnyitották az utat, késő este volt, és a hófehérré vált burkolaton lassan, csúszkálva közlekedtek az autók. Karácsony szelleme még mindig késett, jött helyette a stressz újra. Ötvennel zötykölődve talán egyszer hazaérünk. És ekkor rám néztek a kis falvak ablakai. Hol gyertya égett benn, hol a tornácon villogtak az apró égők, hol a kerti fenyőfák csillogtak az egyszerű díszek alatt. A még mindig kitartó hózáporban mindent belepett a porcukor: a háztetőket, a kerítéseket, a hónapok óta kopáran szomorkodó fákat. Otthonom díszítetlenül, kitakarítatlanul várt, épp úgy, ahogy otthagytam, benne a kedvesem, egy aznap látott film varázsában, véget nem érő lelkesedéssel magyarázva. Az ünnep csendesen lepett meg, koszorú és sütemény nélkül. Mégis ott volt, és ott is maradt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok