Pataky István

Pataky István

Új román aranykor

2020. december 10., 10:072020. december 10., 10:07

Az emberek, a „választópolgárok” elégedetlenek, idegesek, türelmetlenek, dühösek. Tökéletesen érthető ez, hiszen lassan egy éve bizonytalanságban élnek. Egyre elkeserítőbb a jelen, s csak sejtelmeik vannak a közeljövő alakulásával kapcsolatban. 

A közismerten rossz körülmények miatt joggal rettegnek attól, hogy kórházba kerüljenek. Kerülik a barátaikat, rokonaikat, mert félnek a megfertőződéstől. Sokan hangosan és büszkén vallják, hogy érinthetetlenek, vírus nincs is, de tudat alatt ők is tartanak a kiszámíthatatlanságtól, vélt igazuk élet általi megcáfolásától. Lesz-e munkahelyük egy hónap múlva? Mikor térhet vissza a normális mederbe az életük?

A válaszok hónapok óta kétértelműek. Ráadásul fenyegető üzenetek érkeznek a bársonyszékekből, melyek lényege, hogy az emberek a hibásak a járvány terjedéséért. Nem a köszönet, az empátia hangján szólnak az ország vezetői, amiért a lakosság még hajlandó elviselni az elviselhetetlent, hanem a felelősség vállalásának elhárítását célzó hibáztatás a fő járványkezelési jelszó.

Ebben a hangulatban futottak, futottunk neki a választásoknak, s lett belőle az, ami. Egy legitimitáshiánnyal küzdő parlament és kisebbségi kormány helyett kaptunk egy jelzésértékűen kevés szavazó által jóváhagyott törvényhozást, amelynek néhány résztvevője most úgy tesz, mintha stabil kormányzást készítene elő. Káoszból káoszgyanú – ennyi változott eddig.

És megkaptuk még a részben szélsőséges, de inkább irányvesztett, az utóbbi tíz évben már több alkalommal is látványosan megbukott romániai politikai elitből kiábrándult szavazóktól az AUR-t, a Románok Egyesüléséért Szövetséget. Nincs új a nap alatt, ilyen jellegű formációkat előhoztak már különböző válságok szerte Európában.

Nem kell nagyon messze keresni, ha valami hasonló képződmény után kutatunk. Magyarországon a Jobbik felemelkedése a Gyurcsány-kormány idején kialakult gazdasági, politikai, morális válság idején kezdődött. A nyilasokra hajazó ottani radikálisoknál is fontos szerepet töltöttek be a fociultrák, aztán gyorsan előtérbe került a cigányozás, az agresszívan gyalázkodó hangnem mint politikai érv. Ott annak idején jobbikos gárdisták meneteltek, a legionáriusokért rajongó Simionék most a futóbolondoknál tartanak. Igaz, Magyarországon a Jobbikot ma már néppártként öleli keblére a baloldali, liberális ellenzék. Ebből kiindulva tán mifelénk is bízhatunk egy jövőbeni USR–AUR-koalícióban.

Egyelőre viszont az RMDSZ-nek kell összebútoroznia a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel, s persze a nagyot bukó, de a hatalmi tempót továbbra is diktáló nemzeti liberálisokkal. Az RMDSZ egyébként álmodni sem tudott volna jobb eredményt. Nem a saját hat százalékáról van szó, hanem a többi párt támogatottságának alakulásáról, melynek következtében régen volt ennyire megkerülhetetlen pozícióban a magyar párt. Mellesleg az RMDSZ népszerűségén, súlyán, harci kedvén vagy éppen mártíriumán segíthet a barikád túloldalán lévő, hőzöngő AUR, bár ezt a műsort inkább önsanyargató magyar honfitársainknak ajánljuk.

A mostani választás összességében a demokratikus verseny legcsúnyább arcát mutatta. Ezek után talán csodálkoznunk sem kellene azon, hogy harminc évvel a kommunista diktatúra megdöntése után egy tábornok került ideiglenes kormányfői pozícióba. Ha már ekkora a baj, időszerű lenne a váltás az államfői székben is. Klaus Iohannis átadhatná a helyét egy ortodox pátriárkának. Akkor beszélhetnénk végre az új romániai aranykorról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Balogh Levente

Balogh Levente

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Balogh Levente

Balogh Levente

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.