Pataky István

Pataky István

Új hős a szappanoperában

2018. október 29., 12:002018. október 29., 12:00

2018. október 29., 13:072018. október 29., 13:07

Most Augustin Lazăr a hős. A korruptak ellen kíméletlen harcot vívó román főügyészt Ceaușescu idején még egészen más ideológia hajtotta. A kommunizmusban vezető pozícióban lévő ügyésznek lenni csak árnyalatnyival ért kevesebbet, mint tisztként szolgálni a Securitate kötelékében.

De Lazăr – mint annyian mások a diktatúra kiszolgálói közül – gyorsan váltott. Megjárta az Egyesült Államokat, jókor és jó helyeken fordult meg Európa nyugati felében és megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyként tért vissza hazáját segíteni. Főügyésszé avanzsált a nulla legitimitással rendelkező Cioloș-kormány jóvoltából, s egyebek mellett a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) aláírt törvénytelen együttműködésben látta az általa vezetett intézmény hatékonyságának garanciáját.

Amikor az igazságügyi miniszter posztjáról való visszahívását kezdeményezte, hirtelen kiderült: Lazăr az úgynevezett jogállamiság egyik bástyája. Az ellenzék értelmezése szerint ugyanis jogállamiságnak azt nevezzük, ahol az ő – természetesen független – emberei kulcspozíciókban maradhatnak. De Tudorel Toaderben sem a SRI igazságszolgáltatási randalírozása csapta ki azt a bizonyos biztosítékot. Bibircsókos professzorunk feladatot kapott, s főügyész legyen a talpán, akin nem kapott volna fogást az aprólékos munkát végző tárcavezető.

Romániában az utóbbi években a politikai csatározások eszköze, terepe lett az igazságszolgáltatás. Amíg ez így van, addig a főügyészség vagy a korrupcióellenes hatóság vezetői pozíciója éppúgy megszerzendő zsákmány a mindenkori hatalom számára, mint mondjuk az államfői poszt vagy az ugyancsak befolyásoló tényezőkké avanzsált titkosszolgálatok irányítása. Nem jó és rossz fiúk harca zajlik Bukarestben, csupán hatványozódott a politikai haszonszerzés. Hogy ki, mennyiben hibás a román hatalmi csatározás ilyen mértékű mélyrepüléséért, ma még nehéz megállapítani. Băsescut okolják az igazságszolgáltatásnak és a titkosszolgálatoknak a leszámolósdiba való bevonásáért, de mintha mindenki elfelejtené, hogy az Adrian Năstase vezette szociáldemokrata kormány már épp a rendszer totális ellenőrzésénél tartott, amikor a mára zsebnacionalistává zsugorodott hajóskapitány elkapta a kormánykereket.

Tulajdonképpen forralt boros késő őszi estéken még el is lehetne szórakozni ezen a bukaresti szappanoperán, ha nem lenne rettenetesen unalmas. Mert magunkfajta, politikát elemző újságírókon kívül kit foglalkoztat ez a cirkusz? Normális embert ugyanis az egészségügy, az oktatás minőségének javítása, az autópályák építése, az infrastruktúra fejlődése, az elvándorlás okainak megszüntetése érdekel. Ezekről viszont alig hall valamit a meghatározhatatlan jogállamiságról szóló általános veszekedésben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Páva Adorján

Páva Adorján

Erdély a „teremtő káoszban”

Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat

Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.

Balogh Levente

Balogh Levente

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Balogh Levente

Balogh Levente

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.