De Lazăr – mint annyian mások a diktatúra kiszolgálói közül – gyorsan váltott. Megjárta az Egyesült Államokat, jókor és jó helyeken fordult meg Európa nyugati felében és megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyként tért vissza hazáját segíteni. Főügyésszé avanzsált a nulla legitimitással rendelkező Cioloș-kormány jóvoltából, s egyebek mellett a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) aláírt törvénytelen együttműködésben látta az általa vezetett intézmény hatékonyságának garanciáját.

Amikor az igazságügyi miniszter posztjáról való visszahívását kezdeményezte, hirtelen kiderült: Lazăr az úgynevezett jogállamiság egyik bástyája. Az ellenzék értelmezése szerint ugyanis jogállamiságnak azt nevezzük, ahol az ő – természetesen független – emberei kulcspozíciókban maradhatnak. De Tudorel Toaderben sem a SRI igazságszolgáltatási randalírozása csapta ki azt a bizonyos biztosítékot. Bibircsókos professzorunk feladatot kapott, s főügyész legyen a talpán, akin nem kapott volna fogást az aprólékos munkát végző tárcavezető.

Romániában az utóbbi években a politikai csatározások eszköze, terepe lett az igazságszolgáltatás. Amíg ez így van, addig a főügyészség vagy a korrupcióellenes hatóság vezetői pozíciója éppúgy megszerzendő zsákmány a mindenkori hatalom számára, mint mondjuk az államfői poszt vagy az ugyancsak befolyásoló tényezőkké avanzsált titkosszolgálatok irányítása. Nem jó és rossz fiúk harca zajlik Bukarestben, csupán hatványozódott a politikai haszonszerzés. Hogy ki, mennyiben hibás a román hatalmi csatározás ilyen mértékű mélyrepüléséért, ma még nehéz megállapítani. Băsescut okolják az igazságszolgáltatásnak és a titkosszolgálatoknak a leszámolósdiba való bevonásáért, de mintha mindenki elfelejtené, hogy az Adrian Năstase vezette szociáldemokrata kormány már épp a rendszer totális ellenőrzésénél tartott, amikor a mára zsebnacionalistává zsugorodott hajóskapitány elkapta a kormánykereket.

Tulajdonképpen forralt boros késő őszi estéken még el is lehetne szórakozni ezen a bukaresti szappanoperán, ha nem lenne rettenetesen unalmas. Mert magunkfajta, politikát elemző újságírókon kívül kit foglalkoztat ez a cirkusz? Normális embert ugyanis az egészségügy, az oktatás minőségének javítása, az autópályák építése, az infrastruktúra fejlődése, az elvándorlás okainak megszüntetése érdekel. Ezekről viszont alig hall valamit a meghatározhatatlan jogállamiságról szóló általános veszekedésben.