2008. december 18., 14:352008. december 18., 14:35
Annak tartalma ugyanis nagyon emlékeztet a választási kampányban tett, szociális demagógia jegyében fogant ígéretekre, amelyek a társadalom szinte minden rétegének jelentős juttatásokat helyeznek kilátásba a pedagógusoktól a szociálisan hátrányos helyzetűeken keresztül a nyugdíjasokig, anélkül azonban, hogy utalnának arra: honnan teremtenék elő a szükséges forrásokat. Már csak ezért is tekinthető a jelenlegi nagykoalíció a lehető legrosszabb változatnak, ami a választások nyomán kialakulhatott.
Az ugyan elviekben igaz, hogy válsághelyzetben az a kívánatos, hogy széles támogatottsággal bíró, stabil kormánya legyen egy országnak, ám a PDL és a PSD+PC koalíciójáról még akkor is nehezen hihető el, hogy a stabilitás letéteményese, ha egyetlen közös érdekük, a hatalomra kerülés és a hatalmi pozíció megtartása igen erős motivációs tényező, amely ideig-óráig felülírhatja a rivalizálást. A kampány során ugyanis a két párt olyan elképesztő ígéretözönnel árasztotta el a polgárokat, hogy már az ígéretek töredékének betartása is nehéz helyzetbe sodorná az országot.
A választási hajrában a PSD szemérmetlenül demagóg javaslatai mögé a PDL is felsorakozott, bár bizonyára Emil Bocék is tisztában voltak azzal, hogy a pénzügyi ígéretekre nincs fedezet – most pedig le kell nyelniük a békát: ha már koalícióra léptek a szocdemekkel, a programba be kell emelni néhányat a teljesíthetetlen ígéretek közül is. Az egykulcsos jövedelemadó „lájtos” változata, a bér- és nyugdíjemelések, a „szociális” áfa: a gazdasági válság küszöbén mind-mind olyan ígéretek, amelyek kapcsán akkor járunk a legjobban, ha eltűnnek a süllyesztőben.
Ebben azonban nem lehetünk biztosak: a PDL a PSD túszaként ha akarna sem térhetne ki néhányuk teljesítése elöl. Bár a PDL helyzete még a kisebbik gond. A nagyobbik baj az, hogy az ország is tússzá válhat, egy demagóg, klikkérdekek által összetákolt nagykoalíció túszává. Abban pedig biztosak lehetünk: a váltságdíj nem lesz kicsi, és mindannyian fizetjük majd.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.