2009. március 02., 10:252009. március 02., 10:25
Ja persze, a gazdasági válság, már az autópályán is! Divatos lett újabban minden furcsa rendelkezést ráfogni. Olyan ez, mint amikor a kisgyerek képzeletbeli barátjára fogja a mákos kalács megevését. Rendben, elfogadom, a gazdasági válságnak valamivel több alapja van, mint a képzeletbeli barátnak. Egyesek szerint még hasznot is lehet húzni belőle. Hiszen olcsóbbak lettek a lakások, ilyenkor érdemes belevágni a vásárlásba. Na de kevés olyan ember van, aki a hátsó zsebéből veszi elé a lakás árát, a bankok meg egyre kevesebb hitelt adnak. Miért? Válság van.
De ha szerencsés túlélővel van dolgunk, és hitelt is kapna – miután bebizonyította, hogy tulajdonképpen nincs is szüksége rá –, még nem biztos, hogy bele mer vágni, nem tudhatja, jövő héten még lesz-e állása. Leépítések vannak a válság miatt. Még nincs minden veszve, a bérlakások ára is csökken. Lehet, most meg tudja engedni magának az átlagember, hogy olyan lakásba költözzön, amit egy éve nem tudott megengedni magának.
Első látásra tényleg olcsók lettek az albérletek. A baj akkor üt be, mikor euróból lejbe kezdünk átszámolni. Nagyon csekély a különbség a régi ár és a mostani között, mióta ilyen drága lett az euró. A válság jót tett neki. A luxuscikkek ára – mintha nem hallott volna a válságról – csak nő és drágul, hogy az összeomlás szélén álló gazdasági rendszerben élő állampolgár még leinni se tudja magát becsületesen. Visszatérünk a régi szokásokhoz, majd lehet megint szálra cigarettát kapni, pult alatt pedig házi köményest.
A kolozsvári egyetemistának nem kell egyelőre azon törnie a fejét, hol tud majd stoppolni, ha kész lesz az autópálya, hiszen egyelőre nem építünk, csak túlélünk. Ez nem nagy újdonság. Eddig is túléltünk, de egy-egy kormány által beindított projekt lévén mindig előbújt a reménysugár, hátha egyszer mi is behozunk egy-két évet a lemaradásból. Na ezt nyírta ki a gazdasági válság, idén örüljünk, ha a turkálókban még lesz ruha, most már a nyugatiak is ritkábban cserélik a gardróbot. Csak végezzük a dolgunkat, gyűjtögessük a pénzünket, szidjuk a rendszert, s várjuk a meleget. Nagyot nem tervezünk, csak szerényen nyaralunk, a Félsziget úgyse hoz már nekünk nemzetközi együtteseket, nincs pénze rá, elvitte a válság.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.