Balogh Levente

Balogh Levente

Trump beindult: ukrajnai béke száz nap alatt, gázai Riviéra?

2025. február 07., 12:302025. február 07., 12:30

2025. február 07., 13:212025. február 07., 13:21

Döbbenetes, az eddigi gyakorlattal radikálisan szakító megoldási javaslatok a világ jelenleg két legsúlyosabb konfliktusa, az ukrajnai háború és a gázai helyzet ügyében – senki sem mondhatja, hogy Donald Trump második elnöksége nem impozáns lépésekkel kezdődik.

Az impozáns felvetések persze nem jelentik azt, hogy azok működni is fognak, de tény, hogy – a divatos kifejezéssel élve – a Fehér Ház régi-új lakója mer és tud is „a dobozon kívül” gondolkodni. A cél pedig mindkét esetben az, hogy az Egyesült Államok a lehető legnagyobb mértékben profitáljon abból, hogy a világ csendőreként a földgolyó legtávolabbi pontjain is beavatkozik a konfliktusokba.

Az ukrajnai háború kapcsán, ahogy az már korábban is sejthető volt, természetesen csupán hangzatos kampányszöveg volt, hogy Trump választási győzelme után „egy nap alatt” véget vet a konfliktusnak.

Az azonban egyáltalán nem kizárható, hogy valóban képes lesz valamilyen módon véget vetni a háborúnak, csakhogy a jelenleg még legbefolyásosabb vezető világhatalom fejeként egyáltalán nem mindegy, hogyan.

Az eddigi kommunikáció alapján az szűrhető le, hogy Trump valóban azt szeretné, ha még idén elhallgatnának a fegyverek Európában, ezt jelzi az, hogy megbízottja közölte: egy helyett száz nap alatt akarják elérni a fegyverszünetet. Kérdés azonban, hogy ez realista vagy túlzottan optimista megközelítés, hiszen sem az oroszoknak, sem az ukránoknak nem mindegy, hogy éppen milyen helyzetben lesznek, amikor leülnek tárgyalni.

Az mindenesetre biztató, hogy az új washingtoni adminisztráció egyik legfontosabb illetékese arról beszélt: nem csupán a jelenlegi helyzet tarthatatlan, de Ukrajna helyzete valójában eddig is szinte reménytelen volt. Marco Rubio külügyminiszter ismerte el, hogy

már a legelejétől tisztességtelen volt azzal hitegetni Ukrajnát – és a világot, tesszük hozzá mi –, hogy győzhet a háborúban, és visszaállíthatja a 2014 előtti állapotokat.

Amennyiben ugyanis minden az eddigi gyakorlat szerint alakul, akkor még több ukrán hal meg, az oroszok még több ukrán területet foglalnak el, és még közelebb kerülnek a NATO-hoz, amelynek tagállamai egyszerűen nem rendelkeznek elegendő fegyverrel ahhoz, hogy minden szükséges eszközt biztosítsanak az ukrán haderő számára. De ha rendelkeznének, az is csak keveset javítana a helyzeten, hiszen az amúgy hősiesen küzdő ukrán hadsereg egyik legfőbb problémája az emberhiány, amit nem lehet más európai országok katonáival pótolni.

Vagyis lehetne, csak akkor egyúttal ki is lehet helyezni a felvonulási útvonalak mentén az Isten hozott a harmadik világháborúban! feliratú molinókat.

Ezzel Trump és stábja jól láthatóan tisztában van, és esze ágában sincs ilyesmit megkockáztatni, ezért igyekszik tárgyalóasztalhoz ültetni a háborúzó feleket. Mindeközben pedig – ameddig szükséges – elvileg hajlandó támogatni Ukrajnát, de üzletemberi mivoltát meg nem hazudtolva – az Amerika az első jelmondat jegyében – azt is fontosnak tartja, hogy ebből országa is nyerjen valamit. Ezért aztán jelezte: az Egyesült Államok részesülni kíván az ukrajnai ritkaföldfémek kitermelése által biztosított előnyökből.

Sokan ennek hallatán persze intenzív szemforgatással reagáltak, mondván, nem lehet üzletet csinálni szegény ukránok megsegítéséből – azonban a helyzet az, hogy de.

Trump nagy erénye pedig az, hogy legalább őszinte. Nem hadovál össze-vissza az „egyedüli helyes”, morális alapú viselkedésről, jóemberkedésről és a demokrácia védelméről, hanem elismeri: országa nem önzetlenül segít.

Mint ahogy alapvetően eddig sem tette, hiszen a Kijevnek szállított fegyverek nagy része már eddig is az amerikai fegyvergyártók profitját hizlalta. Másrészt az ukrán mezőgazdaságban jelentős amerikai érdekeltségek vannak, harmadrészt pedig a háború utáni újjáépítésben való minél nagyobb arányú részvétel reményében amerikai cégek garmadájának vezetői állnak térdelőrajtban, a fegyverszünet jelentette startpisztoly eldördülésére várva.

Azért Trump sem tud teljesen elrugaszkodni az eddigi gyakorlattól, hiszen a Biden-adminisztráció mintájára ő is szankciókat lengetett be Oroszországgal szemben.

Azonban árnyaltabb a hozzáállás: Trump nem Oroszország legyőzését, térdre kényszerítését és megalázását nevezte meg az esetleges büntetőintézkedések céljaként, hanem azt, hogy Moszkva üljön le tárgyalni a fegyverszünetről – vagyis nem a háború további, beláthatatlan ideig történő elhúzásáról beszél, hanem a befejezéséről.

A kérdés csak az, hogy Moszkva mennyire érzi jelenleg nyeregben magát, hiszen ha lassan is, de azért működik a felőrlő taktika, és az orosz hadsereg egyre tovább hatol Nyugat felé Ukrajnában. Abban pedig biztosak lehetünk: amit egyszer megszerzett, azt nemigen fogja szépszerével visszaadni, így igyekszik minél nagyobb területeket elfoglalni, hogy a megmaradó Ukrajna a lehető legkisebb és -gyengébb legyen, hogy a lehető legkisebb fenyegetést jelentse a biztonságára.

Ehhez a NATO-tagság tilalma is kapcsolódik, ami a jelek szerint Trump számára sem túl nagy ár.

Ráadásul a kijevi vezetést sem szabad kihagyni a számításból. Igaz ugyan, hogy Ukrajna jelenleg a Nyugat, és főleg az Egyesült Államok kegyelemkenyerén él, és a támogatásuk nélkül néhány hét alatt összeomlana, de azért nem szívesen mennének bele abba, hogy ők viseljék a politikai felelősséget egy külsőleg az országra kényszerített, a megszállt területekről való de facto lemondást jelentő fegyverszünet elfogadásáért. Ezért arra is oda kell figyelni, nehogy az ukránok torpedózzák meg a fegyvernyugvást.

Trump amúgy nem árul zsákbamacskát:

mivel az amerikai erőforrásokat elsősorban országa gazdaságának helyreállítására szánja, valamint a Kínával folytatandó globális szintű vetélkedés szolgálatába kívánja állítani, jelezte, hogy az ukrajnai fegyverszünet felügyelete az európai szövetségesekre hárul, ha már európai háborúról van szó.

Amire a szavak szintjén egyes európai vezetők hajlandónak is mutatkoztak – csak arra kell odafigyelni, nehogy annyira önmaguk hatása alá kerüljenek, hogy a békefenntartó műveletek gyakorlatba ültetése helyett dicső hadvezérnek képzeljék magukat, akik képesek lesznek felszabadítani Ukrajna – amúgy zömében oroszajkúak lakta – keleti területeit az orosz megszállás alól.

Számos harcias nyilatkozat hangzott ugyanis el, amely szerint Európának korlátlan mértékben folytatnia kell Ukrajna katonai és pénzügyi támogatását. Kaja Kallas, az EU új külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pedig egyenesen odáig ment, hogy azt vizionálta: Oroszország valójában az EU ellen harcol Ukrajnában.

Már-már az az ember érzése, kevés híja van, hogy amolyan kései balti Jeanne D’Arc-epigonként talpig taktikai testpáncélba öltözve, egy Leopard harckocsi tetején vágtatva megálljon a kalinyingrádi – egykori königsbergi – enklávé határánál, és Putyinnak címzett válogatott szitkok közepette hadat üzenjen Oroszországnak.

Holott igencsak kérdéses, hogy Washington nélkül az európai NATO-tagállamok meddig lennének képesek állni a sarat, másrészt pedig természetesen szó sincs arról, hogy Oroszország ellenünk harcolna. Viszont annak érdekében, hogy a jövőben se harcoljon ellenünk, minél hamarabb le kell zárni az ukrajnai konfliktust, és természetesen a lehető legtöbbet kell költenünk a haderő korszerűsítésére, modern fegyverrendszerekre.

Ám ezeket az EU tagállamainak saját védelmükre, jobban mondva a hiteles elrettentés eszközeként kell felhasználniuk, hogy a Kreml illetékes urainak tényleg egy pillanatra se forduljon meg a fejében, hogy Ukrajnán túli területeket is kipécézzenek.

Magyarán: arra kell törekedni, hogy a lehető leghamarabb, az EU határaitól a lehető legtávolabbi vonalon lépjen hatályba a fegyverszünet. Majd pedig arra, hogy Moszkva – és a világon mindenki más is – tudatában legyen: Európa nem csupán az üres moralizálás és a nagyszájú nyilatkozatok terén erős, hanem katonailag is.

Mindeközben

Gáza kapcsán is az ingatlanfejlesztő üzletember bújt ki Trumpból, amikor azt a meghökkentő kijelentést tette, hogy az Egyesült Államok át akarja venni a területet, és a Riviérához hasonló üdülőközponttá kívánja fejleszteni.

Mindez elvileg jól hangzana, azonban az is az ingatlanfejlesztők hozzáállását idézi, hogy nem nézi a jelenleg ott élőket, hanem egyszerűen elmozdítandó biológiai akadálynak tekinti őket egy nagyszabású presztízsberuházás útjában. Márpedig lehet, hogy egy ilyen javaslat elvileg jól hangzik – elvégre a terület fekvése ideális, a Földközi-tenger partja valóban alkalmas lenne egy üdülőparadicsom kialakítására –, azonban

nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a régió évszázadok óta a nyugati és az iszlám, a zsidó és az arab vetélkedés színtere, emiatt pedig történelmi, kulturális és vallási szempontból is szimbolikus jelentőséggel bír.

A bejelentés időzítése amúgy már csak azért is kedvező, mert a területet irányító terrorszervezet, a Hamász többszörös öngólt rúgott az Izrael elleni 2003. október 7-i terrortámadással: nem csupán ő maga gyengült meg az izraeli megtorló akciók nyomán, hanem az eddig őt támogató terrorállam, Irán, illetve az Irán által kitartott, a Hamásznak szintén támogatást nyújtó másik terrorszervezet, a libanoni Hezbollah is.

Ráadásul az is bebizonyosodott, hogy

a Hamász nem csupán alkalmatlan, de a terrortámadás miatt méltatlan is a terület irányítására.

Persze józan ésszel elvileg el lehetne fogadni, hogy a mintegy kétharmad Budapestnyi területre összezsúfolódott, a Hamász terrorszervezet diktatúrája alatt sínylődő mintegy kétmillió ember sokkal jobban járna, ha más arab országok fogadnák be – elvégre a környező több millió négyzetkilométeren is arabok élnek, ezért ostobaság pont ezért a 365 négyzetkilométerért öldökölni egymást. Főleg, ha Washington még egy támogatási programot is kidolgoz a kitelepített palesztinok életszínvonalának javítása érdekében.

Csakhogy a kulturális, civilizációs egymásnak feszülés nem veti alá magát a hideg ráció érveinek.

Így aztán egyrészt sok gázai palesztin már csak azért sem akarna elköltözni, mert már a nagyszülei is ott éltek, másrészt pedig a környező arab államok sem szívesen fogadnának be még több éhes szájat. Arról nem is beszélve, hogy Gáza feladását az iszlám fölötti szimbolikus zsidó és keresztény győzelemként értékelnék.

Ezért aztán egyáltalán nem kizárható, hogy ha mégis – amerikai katonai erő bevetésével – kiürítik Gázát, és ott felépül egy üdülőparadicsom, folyamatosan szivárognak majd vissza onnan kitelepített palesztinok, hogy öngyilkos merényletek révén űzzék el a „megszálló” izraeliek mellett a „megszálló” amerikaiakat is.

Persze egyelőre nincs amiért ennyire előre szaladni, hiszen még csak javaslatról van szó. Azonban az egyértelmű, hogy ha Trump nem gondolná komolyan, akkor nem beszélt volna róla a világ nyilvánossága előtt.

Még az is megtörténhet, hogy soha, semmi nem lesz az egészből, mint ahogy az is, hogy megvalósul – és még az sem kizárt, hogy a döbbenetes javaslat csupán azt szolgálja, hogy kiinduló pontként fogadják el majd egy átfogó izraeli-arab-amerikai megállapodás számára.

Annyi azonban egyértelmű:

Trump látványos belépővel tért vissza a világpolitika színpadára, és tényleg komolyan neki akar veselkedni annak, hogy új módszerekkel, új szabályok szerint gondolja újra a világrendet.

A kérdés az, hogy ebben Európa aktívan cselekvő, kreatív javaslatokat megfogalmazó szövetséges vagy összeszorított foggal küzdő, rossz esetben egyre jobban lemaradó rivális lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Antonescu: messiás, sírásó vagy egérút?

Igencsak magasra emelték a bukaresti kormánykoalíció politikusai – Kelemen Hunorral az élen – a tétet a májusban esedékes megismételt elnökválasztás kapcsán. Talán egy kicsit túl magasra is.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ki nyert Georgescu eltiltásával, és miért lehet ez veszélyes a magyarokra is?

Elöljáróban szögezzük le: örvendetes, hogy a szélsőjobboldali, magyargyűlölő szervezeteket és politikusokat éltető, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescu nem lehet Románia elnöke. Eltiltása azonban magyar szempontból is veszélyes precedens lehet.

Makkay József

Makkay József

Nem elnéző a rendőrség, haragszanak a sofőrök

Elképedve olvassák a gépkocsivezetők a rendőrség büntetésözönéről szóló híreket, amelyek sokak számára úgy hatnak, mintha a közlekedésrendészet elszabadult hajóágyúként rontana a békés autósokra.

Páva Adorján

Páva Adorján

Georgescu Muskétása és a nagyhatalmi Monopoly

Elon Musk Romániát érintő posztolgatásai legalább egy percre gondolkodóba ejthetik az új amerikai politikai szuperhősöknek szurkoló erdélyi magyarokat is: tényleg ez az a sztori, aminek a végén mi is tapsolni fogunk ebben a nagyhatalmi Monopolyban?

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump, Zelenszkij, Ukrajna és Európa helye a világban

Mi tagadás, egyik félnek sem válik dicsőségére az Ovális Irodában lezajlott vita – ám jó tanulság Zelenszkij és mindenki más számára, hogy aki kitartóan, teljes testsúlyát bevetve rázza a pofonfát, azt előbb-utóbb a feje búbjáig beborítja a termése.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Amerikai hátszél Georgescunak?

Engedik-e indulni a bukaresti hatóságok Călin Georgescut a májusi államfőválasztáson? Kétségtelenül ez a kérdés foglalkoztatja jó ideje a romániai választóknak a közélet iránt érdeklődő részét, de persze magukat a politikai élet szereplőit is.

Balogh Levente

Balogh Levente

Burduja, a nagyon gáz miniszter

Baross Gábor egykori magyar közlekedési tárcavezető, a „vasminiszter” mintájára Sebastian Burduja román energiaügyi miniszter megkaphatná a gázminiszter jelzőt – annyi megjegyzéssel, hogy igazából a nagyon gáz miniszter epitheton ornans illene rá.