2009. január 13., 07:002009. január 13., 07:00
Ehhez képest most, egy kis kosárba kerül a cukorka a karácsonyfa alá, de például a lányom mindig igyekszik jó sokat laza eleganciával a kosár és a fát tartó talapzat köré is juttatni. Többféle magyarázatot találtam erre az eljárásra – mert meggyőződtem, nem csak nálunk hozta be ezt divatba a lányom – kezdve attól, hogy manapság nincs idejük az embereknek még cukorkát kötözni sem, eladdig, hogy így óvatosan kibújhatnak a gyerekek a tilalom alól, miszerint addig nem szabad a fáról cukorkát szedni, míg a pap meg nem szentelte. De ha már itt tartunk, érdemes a szenteletlen cukorka megdézsmálása körüli ügyekről is ejteni néhány szót. Mert maga a tiltás önmagában eléggé drasztikusnak hangzik, de ha a dolgok mélyére nézünk, komoly nevelői hatása volt a háttérben. Mert ugyebár az a tény, hogy nem szabadott venni a fán pompázó szaloncukorból mindaddig, míg a pap meg nem szentelte, a kisembert emlékeztethette ama bibliai tiltott gyümölcsre is, ami mindig édesebb. De gyakorolhatta az ellenszegülést a hét fő bűn egyike, a torkosság leküzdése érdekében is. Komoly, kemény önfegyelem, önmegtartóztatás kellett biz’ám ahhoz, hogy az orrunk előtt incselkedő színes szaloncukorból ne csenjünk el egy darabot sem. Ám, mikor nem voltak leleményesek a gyerekek? Kitaláltuk, hogy csak a cukrot lopjuk le a fáról, a papírt ügyesen visszacsomagoljuk, úgy, mintha a cukor még mindig benne lenne, és ott hagyjuk a fán. Így aztán, amikor a pap bácsi a szenteltvízzel a fa felé suhintott, az összes üres papír lengedezni kezdett a fán, mi pedig pironkodva sütöttük le a fejünket, mert bármilyen ügyesen álcáztuk a turpisságot, csak rajta csíptek.
Most viszont ilyen nincs, a cukorka ott a karácsonyfa alatt, s nincs honnét tudja a pap, mennyi volt eredetileg alatta. S akkor: hogyan nevelik a mai gyerekeket a torkosság bűnének elkövetése ellen?! Mert a zabáld meg ezt, hörpintsd fel azt tévéreklámokkal nem, az biztos.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok