2010. február 03., 11:012010. február 03., 11:01
Szóval jöttek az öltönyök, kiskosztümök, sőt kommunikációs továbbképzések, jómodor-órák – csakhogy nekünk minél jobb legyen. Ácsorgok hát a megállóban. Szerencsémre épp a másik irányba haladó vonalon romlott el egy villamos, s várakozik a háta mögött még vagy tíz – szerencsémre, mondom, hiszen naivan úgy gondolom, emiatt nekem nem lesz bosszúságom. Még egy érdeklődő hölgyet is megnyugtatok: amarra járnak a szerelvények, most csak annak van pechje, aki városközpontba igyekszik.
A tömeg azonban egyre nagyobb, az eső is egyre jobban esik, villamos meg sehol. Egyszer csak befut Ő maga: a csillogó Siemens, a sztárok sztárja, benne komolykodó arckifejezéssel egyenruhás vezetője. Nos, meg is próbálunk beszállni, csak éppen nem férünk. Én hátramaradok, hagyom, hogy ahányan tudnak, tolakodjanak fel, aztán, amikor már világosan látom, hogy hacsak a fizika rugalmatlan törvényeivel nem kívánok dacolni, meg kell várnom a következő szerelvényt, így lemondóan hátralépek. A szupervillamos szuperajtaja azonban nem hajlandó bezáródni, hiszen biztonságos a drágám: nem csukódik rá egy fürtnyi utasra. Ekkor lép közbe hősünk, az öltönyös-nyakkendős úrvezető, aki az illemtanórákon láthatóan a hangosbeszélő kezelését sajátította el valamilyen furcsa metodológiai melléfogás eredményeképpen.
Hogy mit mondott, vagy inkább böfögött a mikrofonba, nem fordítom magyarra, legyen az elég, hogy a világ összes illemtankönyvírója összerezzent volna már csak a hangsúly hallatán is. Hogy hogyan és miképpen szabadítsák fel az ötös ajtót (egyáltalán melyik az ötös ajtó?!), nem közölte az utasokkal, ők mindenesetre megpróbáltak az előbb említett megingathatatlan törvényekre fittyet hányva csökkenteni a térfogatukon, ami kívülről úgy nézett ki, hogy néhány kilógó körömcipős láb tett egy-két lépést helyben. A leszállást senki nem vette fontolóra, de hát ez már egy másik történet. Leteremtettem volna szívesen, fejéhez vágtam volna a címben is jelzett lesújtó véleményem. Mondom, megtettem volna, mégsem tettem, pedig én nem is végeztem illemtankurzust.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok