2009. február 02., 00:242009. február 02., 00:24
Fotóalbumokat készítünk, amiben fél életünk benne van, nyilvánosságra hozzuk az összes karácsonyunkat, de lehet, hogy azt is, ami csak pár emberre tartozna. Mottókat írogatunk a messengerbe, ahol egész nap lógunk, s az ismerősök láthatják, hány perce nem ülünk gép előtt, s önként állítjuk be, hogy a számítógép mentse a beszélgetéseinket, jelszavainkat.
Online naplót indítunk, s ha szégyellnénk az ismerősök előtt, álnéven népszerűsítsük alakításainkat. E-mailezünk, minden levelet megnyitunk, elolvasunk, továbbküldünk. Nem figyelünk oda a figyelmeztetésekre, hogy senkinek ne adjuk ki jelszavunkat, ami hosszú és megbízható kéne, hogy legyen, nem a születési dátumunk. Mindenféle kérdőívet kitöltünk, mert olyankor az az érzésünk, adnak a véleményünkre. Minden petíciót aláírunk anélkül, hogy elolvasnánk előtte. Telefonunkban tároljuk a bankkártyánk kódját, vagy csak egyszerűen pénztárcánkba rakjuk egy papírdarabra írva.
Ha mindezeket nem csinálnánk, nem keringene most is a sok körlevél, nem élnének meg azok a csalók, akik személyes adataidat kérik, mert egy gép a te e-mail címedet sorsolta ki, és nyertél tízmillió eurót, aztán a te adataiddal állítanak ki hamis útlevelet. Ha el akarnék esetleg tűnni, biztos az első dolgom lenne a telefonomat a folyóba hajítani, adataimat mindenhonnan törölni, s előzőleg senkinek nem beszélnék tervemről, még élőszóban sem. Ha pedig bűncselekményt akarnék elkövetni, a helyszínről biztos nem hívnám fel anyukámat, hogy nézze meg, a kasszafúrómat az íróasztalon felejtettem-e. Tehát felőlem rögzítsenek, tároljanak, legalább ilyenformán foglalkoznak velem. Ja, és beszéljenek a mobiltelefon-hálózat szolgáltatóival, hogy ne adjanak ennyi egységet potom pénzért, mert akkor továbbra is tárolhatják, amint a lakótársammal SMS-ben barchobázunk: ő a konyhából, én a szobából.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok