Pedig az elmúlt héten több fórumon is felmerült, hogy a háborúban érintett feleknek – és ez nem csupán az oroszokat és az ukránokat jelenti – le kéne ülniük egymással.

Az egyik legfigyelemreméltóbb megszólalás Recep Tayyip Erdogan török elnök egyik szóvivője részéről érkezett, aki arról beszélt: Ankara úgy értesült, hogy Oroszország nagyszabású alkut akar kötni a Nyugattal az ukrajnai háború leállítása fejében, a tárgyalások során pedig azt akarja, hogy figyelembe vegyék az új geopolitikai realitásokat és Oroszország új szerepét. Persze jelenleg éppen a háború eszkalálódásának szakaszában vagyunk, miután a Krími híd részleges felrobbantása nyomán Vlagyimir Putyin és sleppje szembesült azzal, hogy a háborúban őket is érhetik súlyos csapások, ezért eszelős terrorbombázást indítottak az ukrajnai energetikai célpontok ellen, hogy a lehető legnagyobb szenvedést okozzák a polgári lakosságnak.

Pedig tény, hogy előbb-utóbb el kell kezdeni a tárgyalásokat, ez ugyanis mindannyiunk érdeke lenne. Ezért is visszás, hogy Bukarestben kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt keményen bírálták Vasile Dîncu védelmi minisztert, amiért az arról beszélt: Washington és a NATO bevonásával kell elkezdeni a lehetséges békéről szóló egyeztetéseket Moszkvával.

Igaz, ezzel kiválóan igazodnak az uralkodó washingtoni állásponthoz, miszerint nincs miről tárgyalni Putyinnal. Mindettől függetlenül tény, hogy a tárgyalások Washington nélkül nem sokat érnek, hiszen Moszkvát éppen az aggasztja, hogy az amerikaiak megpróbálták a saját gazdasági és politikai érdekszférájukba vonni Ukrajnát.

Persze az sem mindegy, hogy miről szólnak az illető tárgyalások, ha egyszer majd elkezdődnek. Nagy kérdés, mit tartalmazhat egy, az oroszok által előterjesztett alkujavaslat. Moszkva szerint a jelenlegi nemzetközi viszonyok igazságtalanok, hiszen azok a nyugati – főleg amerikai – hegemónia kiterjesztése érdekében a nyugati ideológiákat akarják a világ többi részére rákényszeríteni. Ezért azt akarja, hogy Oroszországot olyan hatalomként ismerjék el, amelynek jogában áll a saját ideológiájához és a saját érdekszférához.

Az orosz vezetés már a háború kirobbantása előtt azt követelte, hogy a NATO vonuljon vissza az 1997-es határai mögé, a katonai szövetség keleti terjeszkedését ugyanis a saját biztonsága elleni fenyegetésnek tekinti. Ezért is indított háborút az orosz érdekszférába tartozónak tekintett Ukrajna NATO-csatlakozásának megelőzésére. Bár a moszkvai panaszok bizonyos mértékig érthetők, az nyilvánvaló, hogy jelenleg a NATO „visszavonulása” nem képezheti alku tárgyát. Ez ugyanis végzetes lenne a közép- és kelet-európai térség számára, hiszen gyakorlatilag azt jelentené, hogy a volt kommunista tömb országai elveszítenék a NATO védőernyőjét, és ki lennének szolgáltatva Moszkva kényének-kedvének – márpedig az egyértelmű, hogy ha nem védené a balti államokat, Lengyelországot és a térség többi országát az észak-atlanti szövetség 5. cikkelye, akkor a moszkvai héják előbb-utóbb úgy döntenének, hogy ismét orosz uralom alá kell hajtani őket.

Mert ne legyen kétségünk: ha van is némi valóságmagjuk, az amerikai hegemónia elleni orosz szólamok csupán egyetlen vágyat hivatottak leplezni. Azt, hogy Oroszország vegye át a domináns hatalom helyét – márpedig azt tapasztalatból tudjuk, hogy orosz érdekszférába tartozni nem egy lottóötös egyetlen nemzet számára sem.

Mindez nem jelenti azt, hogy Európának mostantól örökké vakon kell követnie az amerikai érdekeket, ahogy azt meglehetősen önpusztító módon jelenleg teszi. Európa védelmi kapacitásainak növelésére van szükség, nem függhetünk Washington kegyétől, ez ugyanis egyáltalán nem önzetlenségből fakad. A demokrácia „terjesztése” mellett – ami jelenleg többek között az éppen divatos szélsőséges woke ideológia „értékeinek” számonkérését jelenti – az árát is megszabja a védelemnek, például azzal, hogy a jóval drágább amerikai palagáz megvásárlására ösztönzi az európai országokat. Ezért Európa – és ezen belül a közép-európai országok közötti együttműködés – megerősítése létfontosságú.

Mert a tárgyalások ideje előbb-utóbb eljön. Az pedig a tapasztalatok alapján katasztrofális hatásokkal járna, ha tétlenül vagy csupán sokadrangú mellékszereplőként kellene végignéznünk, ahogy a két nagyhatalom ismét alkut köt a kontinens nemzeteinek a rovására.