2010. március 02., 09:302010. március 02., 09:30
A kútból ugyanis villanyszivattyú nyomja fel a vizet a vezetékekbe, a fűtési rendszerben pedig szintén villanymeghajtású forgatópumpa nyomja körbe a fás kazán által felforralt vizet. Ha pedig netán éppen az áramszünet előtt pakolta az ember tele jó száraz tölgyfával a kazánt, a bennlévő víz túlforrósodik és túlnyomást képez, mely akár fel is robbanthatja a fűtési rendszert.
Szerencsére van egy szelep, amely lehetővé teszi, hogy sisteregve távozzon a forró gőz a kazánból. E sistergés viszont veszélyes és nem kívánatos. Meg lehetne próbálni a tűz eloltását, de ehhez is víz kellene, ami nincs. Marad hát a másik megoldás, a lángoló, üszkös fadarabok kiszedése. Ez pedig tűzveszélyes, és iszonyú füsttel jár.
Szóval az áramkimaradás egy ilyen helyen afféle házi szükségállapotot von maga után. Arra pedig még csak gondolni is rossz, hogy mi történik, ha nincs otthon a házigazda, vagy éppen alszik, és nem veszi észre az áramkimaradást? Szerencsére újabban vásárolható szünetmentes tápegység, ami kiváló találmány. Egy nagy teljesítményű autóakkumulátorra kapcsolva akár egy napon át is képes árammal táplálni a kazán forgatópumpáját.
Egy baja van csak a szerkentyűnek: állandóan járatni kell, hogy mindig készen álljon az áramkimaradásra. Ezért egy kis ventilátort is szereltek bele, hogy védje a túlhevüléstől, ez pedig folytonosan forog, nem egészen zajtalanul. Így hát ilyenkor, tavasz felé, amikor nem kell már egész nap fűteni, amikor leég a tűz, kikapcsolja az ember, hogy fölöslegesen ne zakatoljon.
Ennek viszont az a kockázata, hogy ha befűtéskor elfelejti visszakapcsolni, az olyan mintha áramszünet lenne. A forgatópumpa nem cseréli a vizet a kazánban, az felforr, túlnyomás keletkezik, kilő a szelep, telenyomja gőzzel az épületet, és ilyenkor már késő megnyomni a gombot. Ki kell szedni a lángoló fadarabokat a kazánból, ha sikerül úgy jutni a kazán közelébe, hogy a forró gőz ne veszélyeztesse az embert.
Így hát fel van adva a lecke a feltalálóknak: a szünetmentesítő tápegység mellé egy olyan szerkentyűt is ki kell fejleszteni, mely figyelmezteti a gazdát arra, hogy tűzgyújtáskor nyomja meg a gombot.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.