Bálint Eszter

Bálint Eszter

Sztrádamizéria: már a jó hír sem feltétlenül pozitív

2018. május 06., 22:592018. május 06., 22:59

Meg sem nyitották, máris javítani kell a sztrádát Torda és Szászsebes között, Szépíti a sztrádaberuházásokat a közlekedésügyi minisztérium, Egyre-másra rongálódnak a kész sztrádaszakaszok, „Repedező” sztrádaprojektek: a kivitelező kicsinyíteni próbálja a problémákat, Úttalan utakon: sok helyen még mindig nincs aszfalt, és kevés a sztráda, Kiírják a licitet a Brassó–Bákó-sztráda megvalósíthatósági tanulmányára – ezeket a címeket adja ki a Krónika honlapjának keresője, ha beütjük azt a szót, hogy autópálya.

A címeket kronológiai sorrendben listáztuk, március végétől napjainkig. És bár a legutóbbi, az Erdély és Moldva között kapcsolatot teremteni hivatott sztrádáról szóló hír első ránézésre kakukktojásnak minősül, ne feledjük, a bejelentés nem feltétlenül minősül jó hírnek. Nemcsak azért kezeljük fenntartással, mert egy május végi időpontot jelöl meg a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséről szóló versenytárgyalás esetleges kiírására, és nem is azért, mert láttunk elkészült, majd sokszor jó sok pénzből aktualizált megvalósíthatósági tanulmányokat, amelyekből aztán egy milliméternyi aszfaltszőnyeg sem lett.

A legfőbb gond az, hogy egy B tervről beszélünk a két országrész összekötésére úgy, hogy az A tervről lemondani látszik a jelenleg hatalmon levő szociálliberális kormány, holott évek óta várunk a Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő,  így a Székelyföld nagy részét is érintő sztrádára.

Még mielőtt valaki azzal vádolná meg a Krónika szerkesztőit, hogy csak a pohár üres felét látják, máris leszögeznénk, hogy a pohár konkrétan üres: idén egyetlen kilométernyi autópályát sem adtak át a forgalomnak. Eközben még át sem adott szakaszokon máris javítási munkálatok zajlanak, és még mielőtt mindent az építési munkálatokat végző cégekre fognának, azt sem árt megjegyezni, hogy a kormány is sok esetben csak hárít, és a vállalkozókra mutogat, miközben a kisajátítások sem haladnak a várt ütemben.

Hasonló rendellenességekre hívta fel újfent a figyelmet a hétvégén a közúti beruházásokat nyomon követő Pro Infrastruktúra Egyesület is, amikor rámutatott, hogy csak totojáznak a Szászsebes és Torda közötti autópálya építői. Azt is megjegyezték azonban, hogy nem minden a kivitelező felelőssége, egyes helyeken ugyanis még az építkezéshez szükséges kisajátításokat sem hajtották maradéktalanul végre. „Minden halogatás nem más, mint az állami költségvetés, a vissza nem térítendő európai források és a minél gyorsabban közlekedni akaró autósok semmibevétele” – fogalmaz az egyesület közleménye.

És ezúttal sem lehet velük nem egyetérteni. Hiszen amíg – mint az egyik fent idézett cím is utal rá – úttalan utakon vagyunk kénytelenek közlekedni, még – bár alig várjuk, hogy végre hasonlóról számoljunk be – egy néhány kilométernyi autópálya átadásáról szóló hír sem lesz pozitív. És ne feledjük: az észak-erdélyi autópálya megépítéséről szóló szerződést még 2004-ben aláírták, és 2012 decemberében át kellett volna adni a forgalomnak, ám a 415 kilométerből 2018-ban is még csak 52 kilométeren közlekedhetünk.  

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.