2013. január 08., 22:262013. január 08., 22:26
Mert annak – az ő értelmi szintjéről mérve – beláthatatlan következményei le(het)tek volna. Még egy filozófiaféleséget is kitaláltak a hozzá nem értés magyarázatára: elnevezték kádercserének: egy ideológiailag jól felkészült kádernek (értsd: bunkó pártkatonának) bármilyen szakterületen meg kell állnia a helyét. Ezt pedig értsd úgy, hogy bárhol el kellett tudni szajkóznia az épp időszerű blődségeket.
És lett ebből olyan össznépi mulatság, hogy ha netán valakit épp nem érintett volna a saját bőrén, jót mulathatott volna rajta. Ilyen viszont alig akadt, úgyhogy aki megérte, annak nem is kell mondanom, aki viszont nem, az – egyelőre még! – próbáljon örvendezni. Sokáig úgysem teheti, mivel egy ideje nagyon-nagyon kísérteni látszik ez az átkos örökség. A változás utáni első tizenöt év alatt még valahogy csak-csak, észrevehetően kerülni akarták a pártkatonák ide-oda rakosgatásának gyakorlatát, s ha esetleg nem is sikerült túl jóra, de a járni tanulás botladozásainak lehetett betudni. Ám amióta az egykori párt derék katonáját, helyesebben tisztjét közös összefogással államelnökké kentük, az egyetlen éjszaka bal oldaláról jobbra átfordult pártja máris sutba dobta a szendéskedést, felrázta Csipkerózsika-álmából a bármikor bárhová helyezhető pártkatonastátus gyakorlatát, és villámgyorsan eljutottunk egészen odáig, hogy egy-egy utca bizonyos – előnyösebbnek hitt – szakaszát csakis a jobbra át „ideológiáját” hősiesen visszamondani tudók seperhették le és meg. Közeleg az egyéves évfordulója annak, amikor éppen a saját szakterületét jól ismerőt kipöccenteni akaró szándék ellen felzúdult az amúgy békés népség, és lett belőle... Na mi is? Remélhetőleg valami egészen más. Legalábbis az ígéretek szintjén. S hogy a gyakorlat legtöbbször egészen eltérő képet mutat?! Sajnos tudjuk. De még reménykedünk. Reméljük, hogy a szak és az értelem jártában-keltében valahol valahogyan csak találkozik, és összegabalyodásukból egyszer csak megszülethet majd a régen hiányolt szakértelem!
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.