Sugárturizmus

 A turisták látogatást tehetnek a felrobbant atomerőmű környékén, valamint a közeli, kihalt Pripjaty városában. A történet attól szép, hogy a környék a mai napig sugárfertőzött, így a kirándulás nem kis kockázatot hordoz. Megvallom őszintén, én igazából sohasem értettem a katasztrófaturistákat. Mi a jó abban, ha valaki nyakába veszi a fél világot, hogy megtekintsen egy cunami által elpusztított halászfalut vagy egy vulkánkitörés által fölperzselt vidéket? Jó, én sem vagyok az a turistatípus, aki egy külföldi út során a kirándulás teljes időtartamát a szálloda légkondicionált bárjában tölti el koktélokat kortyolgatva, engem is érdekelnek a helyi jellegzetességek, a szokások, az emberek – de az, hogy csak azért utazzak el valahová, hogy egy, a Richter-skála szerinti 7,5-ös erősségű földrengés nyomán romba dőlt otthonokat és kétségbeesett embereket fotózzak, valahogy nem bírja feldobni az adrenalinszintemet. Sőt inkább embertelennek és cinikusnak tartom, ha valaki abban leli örömét, hogy otthon a nappalijában büszkén mutogatja a fényképeket, miközben lelkesen ecseteli: „És akkor belekerültünk a dárfúri polgárháború kellős közepébe, és nézzétek, épp sikerült lekapnom, amint az arabok lőtték a fekákat, hát nem király?” Ugyanígy cinikusnak tartom, hogy az utazási irodák sugárveszélynek teszik ki az általuk Csernobilba vitt turistákat – még akkor is, ha azok önszántukból hajlandóak fizetni a veszélyes kalandért.

Hanem, ha már mégis vannak ilyen őrültek, akkor nekünk sem ártana kihasználnunk. Nyilvánítsuk katasztrófa sújtotta övezetté a régi, lerobbant, rothadó szocialista gyártelepeket, vagy az olyan, vizuális környezetszennyezés áldozatává vált településeket, ahol egymást érik a többemeletnyi magas, csipkés bádogtetővel ellátott, félkész állapotban maradt „paloták.” Ahány zakkant, pénzes nyugati turista van, biztos siker lenne. Ráadásul a veszély is kisebb, hisz itt legfeljebb csak a lakók sugároznak. A boldogságtól, hogy végre esetleg valaki hozzájuk is hoz egy kis pénzt.