2009. február 09., 07:272009. február 09., 07:27
Mára már közhellyé vált, hogy felgyorsult világban, felgyorsult ritmusban és stresszben élünk, filozofáltam az utcán állva. Sajnos az ember fiának, lányának minden oka meg is van arra, hogy bestresszeljen, hiszen a világgazdasági válság, a világméretű influenzajárvány vagy éppen a Sátán eljövetelét jelző mikrocsip mellett ott vannak még az apró hétköznapi bosszúságok, hogy nem jön a busz, már megint drágább az olaj, és intőt kapott a gyermek, mert nem és nem képes megtanulni az integrálszámítást. Igaz, hogy legalább három nyelven beszél folyékonyan, és a negyediken is dadog már, de az integrál, az nem megy. Ebben a pillanatban ránéztem az órámra, és helyben bestresszeltem, rádöbbenve, hogy teljes öt percre kiszálltam a mókuskerékből, áldott gondolkodással töltöttem az időt, ám ennek következtében akár el is késhetek onnan, ahová a találkozásig tempósan mendegélve igyekeztem.
Aznap este aztán könyvekben és az interneten keresgéltem néhány stresszoldó tipp után. Az információs bőségnek köszönhetően számtalan „csalhatatlan” javaslatot találtam, köztük egymásnak homlokegyenest ellentmondókat, vagy éppen kivitelezhetetleneket. Az egyik változat hosszú, napfényes sétát ajánl a természetben, a másik szerint heverjek csak moccanatlan, agyamban mozizva, szép és békés képeket megidézve, gyertyafényben vagy teljes sötétségben, csendben vagy meditációs zenét hallgatva. Sajna a természet február elején és esőben akkor sem szép és szívderítő, ha nem városi betonrengetegben él az ember fia-lánya, a meditációhoz szükséges teljes csendet minduntalan megzavarták az autók és a villamosok, a szomszéd lakásból áradó manele sem illett be nyugtató zenének. Telefonra kapva pár perc alatt rábeszéltük egymást barátnőmmel a „beszélgessünk egyet” jelszavú találkára. Az idegesítően kalóriadús, ám módfelett finom forró csokit iszogatva beszélgetni kezdtünk, majd másfél óra elteltével kisimulva, jókedvűen mentünk haza. Igaz, lemaradtam a legújabb válságról, sőt az egymást gyalázó politikusok nyilatkozatairól is. Szavamra, megérte, hiszen elcsentünk másfél órát a napi stresszből.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok