2009. július 10., 12:392009. július 10., 12:39
Az ítélet nem jogerős, a kormány fellebbezhet – a legfelsőbb bíróságon. Már most jelzem, hogy fogadóirodaként nem a kormány számára kedvezőtlen ítéletre állapítanék meg nagyobb oddsot.
Ha amúgy nem is lennének irigylésre méltó helyzetben a bírák, ezért bizonyára mindenki sóvárogva tekinthet a bírói pálya felé. Hiszen igencsak kevés munkavállalónak adatik meg, hogy saját hatáskörben döntsön a béréről, és ha kell, a legfelsőbb bírói fórum ítéletével igazolja: munkáltatója köteles annyi bért fizetni neki, amennyit ő akar. Persze tudjuk, hogy az igazságszolgáltatás még ma is méltatlan körülmények között kénytelen működni. A málladozó bírósági épületekben a szükségesnél jóval kevesebb bíró kénytelen szinte futószalagon ítéleteket hozni, miközben az infrastruktúra a huszadik század első évtizedeit idézi. Bizonyos mértékig érthető tehát a bírák elkeseredettsége, hiszen minden munkavállalónak joga van méltányos munkafeltételek között dolgozni.
Hanem a bírói hatalommal, illetve jogállással való visszaélést még ez az elkeseredettség sem teszi jogossá. Állami alkalmazottként ugyanis közpénzből biztosítják a bérüket. Persze az az érvelés is jogos, és már jó kétszáz évvel ezelőtt, a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó elv kidolgozásakor fölmerült, hogy a bírói függetlenség egyik legfontosabb biztosítéka – természetesen csak a feddhetetlen jellem után – az olyan szintű fizetés, amely elejét veszi, hogy a bírák azonnal engedjenek a kísértésnek, ha meg akarják vesztegetni őket.
Ámde sztrájkolni a fizetés felével egyenértékű stresszpótlék felfüggesztése miatt (amúgy: melyik munkavállalónak nem stresszes a munkája?) akkor, amikor az állam súlyos megszorításokra kényszerül, és bárki más csak álmodhat mindenféle pótlékokról – nem vall a leghajlíthatatlanabb jellemre. Márpedig, mint említettük, az elhivatott bírák legfőbb ismérve mégiscsak ez lenne, nem pedig a kirívó összegű bérkiegészítés.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok