Sötét folt a zöldben

Párszor már megfogadtuk, hogy Kolozsvár környékére semmiképp nem megyünk kirándulni ünnepnapokon, mert ilyenkor több ember van a zöldben, mint a város utcáin. A napsütés és a tavaszi levegő azonban most is módosította szilárd elhatározásunkat, magabiztosan indultunk el a Cérnaforrás felé, reménykedve, hogy a kirándulók lusták odáig kimászni.

2009. április 27., 11:442009. április 27., 11:44

A tisztáson fából készített padok és asztalok azonban már foglaltak voltak – legnagyobb meglepetésünkre egy nyugdíjas társaság özönlötte el. A domb túloldalán leereszkedtünk a Szent János-kúthoz, amelynek közelében a kommunizmus idejéből fennmaradt, betonból épített padok és asztalok vannak. Jobb híján ide telepedtünk le, bár lesújtó volt körülöttünk a látvány. A padok körül feszítettek a pirosra festett szemetesládák, de nyilvánvalóan csak dísznek voltak ott, mert meglátásom szerint talán egyszer sem ürítették ki őket. Ennek ellenére az arra járók előszeretettel töltötték meg körülöttük a helyet, s nyugodt lelkiismerettel távoztak, hogy bizony ők nem szennyezték az erdőt.

Hamar szertefoszlott jókedvünk, a szemét körülöttünk, a megtépázott erdő látványa – ahol rengeteg fát kivágtak, ágakat törtek, fatörzseket hántottak és szemetet hagytak maguk után –, a patakban békésen úszkáló palackok annyira lelomboztak, hogy tőlünk is csak egy kártyaparti tellett. Körülöttünk „csak” öt család tartózkodott, autóval érkeztek, műanyag székeket, asztalokat hoztak, meg mindenféle kelléket, nehogy majd hozzá kelljen érniük egy faághoz, hogy nyársat készítsenek belőle. A hazafelé vezető út volt igazán tanulságos: ahol be lehetett hajtani a zöldbe, üvöltött az autóból az intelligens zene, szagok terjengtek, az emberek furcsa hangokat adtak ki, levetkőztek, fociztak, ordítottak és a legfőbb szórakozásuk az volt, ha átszólhattak a szomszédnak. S közben az én fantáziám szerint azon morfondíroztak, miért nincs itt villany vagy internet.

Átfutott az agyamon, hogy ezekhez a műveletekhez nem kell idáig jönni, mi lenne mondjuk, ha a parkolók helyett ilyen zöldövezeteket alakítanának ki, kempingező helyeket, a jó munkásember pedig vasárnap kiveszi a flekkent a fagyasztóból, lemegy a tömbház elé, megsüti, megeszi, és közben igazi szomszédját idegesítheti a strandlabdával. Mindenkinek jó lenne, de főleg Szent János-kútjának.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat

Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat
2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott
2025. április 29., kedd

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Na de mi következik az államfőválasztás után?
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Ferenc, a „magyaros” pápa
Ferenc, a „magyaros” pápa
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 23., szerda

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak

Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak
2025. április 18., péntek

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Árad a cián
Árad a cián
2025. április 18., péntek

Árad a cián

2025. április 17., csütörtök

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket

Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket
2025. április 16., szerda

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése

Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése
2025. április 11., péntek

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.

Szösszenet a választási kínálatról
Szösszenet a választási kínálatról
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról