JEGYZET – Érthetetlen számomra, hogy a huszonegyedik század második évtizedének derekán még közbeszéd tárgya lehessen, kit szabad sértegetni, milyen jelzőkig elmenően, már nem is szólva a mindezen morfondírozások közepébe helyezett szólás- és sajtószabadságról.
2014. október 14., 19:402014. október 14., 19:40
\'90 után ugyan jó sokáig tartotta magát az a téveszme, hogy a szabadság szabadosságot jelent, s ezt gyorsan ki is sajátították maguknak azok az egyébként árnyaltan fogalmazni alig-alig tudó szájtépők, akik az előző években még – állítólag kényszerből – ódákat zengtek a később agyonlőtt elnöki párosról.
Zöngeményeikben a férfiú bátorságát, gerincességét, elkötelezett lánglelkét hangsúlyozták – az egyik udvari bárd egyenesen őszülő fáklyának mondta –, a hölgyeménynek viszont tudósi lángeszét, szépségét és az egész országra terjedő anyai gyöngédségét emlegették gyakran. Amikor dicséretük tárgya elfogyott, átcsaptak gyalázkodásba, elsősorban a nemzeti többség-kisebbség küzdőterébe rúgva folyton a közbeszéd labdáját.
Az elmúlt tíz esztendőben aztán némileg változott az ordítozó fröcsögés: a vidáman kacarászó játékos elnök regnálása meghozta a nemzetiségtől független sértegetés divatját, annyira, hogy a hazug jelző ma már mondhatni dédelgetésnek számít. A legkevesebb következetességet sem mutatva hol az egyiket gyalázta, hol a másikat, az agyonsértegetettekből váratlanul kedvencek lettek, majd újra leszidottak, és ezt a kikötői kocsmákban virágzó szókészletet gyorsan átvették mások is, nehogy kimaradjanak az össznépi gyalázkodásból.
Az egyedüli sérthetetlen maga az elnök, ha ugyanis valaki valami neki nem tetszőt mondott, az nagyon csúnyán meglakolt érte. Az alpári beszédmód mindenki mást illetően viszont egyre csak virágzik: a politikusok és más közszereplők, elsősorban az írott, de különösen a sugárzott sajtó robotosai ország-világ előtt harsányan szidják egymást. Nem kímélve sem saját, sem ellenlábasaik nevét és arcát. Ahogy az el is várható a gerinces gyalázkodóktól.
Nem úgy az internetes kommentálók, akik név és arc nélkül fröcskölődnek, osztják az észt és a jobbnál jobb tanácsokat, különösen arra nézve, hogy a célszemély(ek) hová, merre, milyen gyorsan menjen(ek), közben ugyanolyan gerincesnek vélve magukat, mint az említett közszereplők, holott a lovagi illemszabályok is a nyílt sisakkal harcolókat díjazták. Bár nem mindenki akar lovag lenni, elég a hőscincér szerepe is!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!