Nem túlzás ugyanis kijelenteni: az autonómia biztosítása az akarata ellenére szülőföldjével együtt román fennhatóság alá került őshonos magyar nemzeti közösség számára hatalmas lépést jelentene a magyar–román történelmi megbékélés felé. Ahogy ugyanis azt a tervezetet benyújtó Zakariás Zoltán EMSZ-elnök is elmondta lapunknak, az autonómiaigény konkrétan a magyar közösség román állam iránti lojalitásának bizonyítéka, hiszen azt jelzi: nem az elszakadást tekinti a megoldásnak, hanem azt, hogy a román állam keretein belül szavatolják számára mindazon jogokat, amelyek biztosítják a megmaradását.

A bukaresti parlament román pártjainak politikusai azonban ehelyett egy rakás hazugságot hordtak össze az autonómiáról, hogy megindokolják annak elutasítását, ami egyértelmű provokáció a magyar közösséggel szemben. De nem csupán, hiszen egy európai megoldást söpörtek le az asztalról az önfeledten hőbörgő román honatyák és honanyák.

Kíváncsiak lennénk például, hogy a kormány vezető erejét és a miniszterelnököt adó Szociáldemokrata Párt (PSD) finn, spanyol vagy olasz testvérpártjainak politikusai mit szólnak ahhoz, hogy román elvtársaik szerint hazájukban „toxikus” intézmények működnek, hiszen Finnországban, Spanyolországban és Olaszországban is létezik a kisebbségek védelmét szolgáló területi autonómia. Arról nem is beszélve, hogyan értékeli Emmanuel Macron francia elnök, hogy a nagyszerű Románia ennyire elvetendőnek tatja azt az autonómiát, amelyet ő éppen idén javasolt a gyakran véres terrortámadásokig fajuló francia-korzikai viszony javítására.

Elvégre egy több európai országban is működő intézményről van szó, ami bebizonyította, hogy alkalmas a történelmi sérelmek orvoslására, enyhítésére, és a nemzetek békés egymás mellett élésének szavatolására. Mindennek kapcsán megállapítható: ha egy uniós országban alkotmányellenesnek vizionálják az EU számos tagállamában létező autonómiát, akkor ott nagyon komoly problémák vannak, és egyértelmű, hogy a kirekesztő, szélsőséges alkotmányát sürgősen kukázni kell.

A román pártok megnyilvánulásai amúgy ismét bebizonyították, hogy Romániában egyetlen, pártkötődéseken és -érdekeken átívelő, „nemzetegyesítő” eszme létezik: a zsigeri, frusztráción alapuló magyargyűlölet. Ennek oka, hogy még mindig befejezetlen nemzetépítés, amely immár több mint száz éve ellenünk, magyarok ellenében zajlik, és amelyet a jelek szerint csak akkor tekintenek befejezettnek, vagy ahhoz közelinek, ha eltüntetik a magyarokat Erdélyből és a Partiumból, mivel csakis így látják biztosítottnak, hogy a területek ne kerüljenek vissza ismét Magyarországhoz. Mindehhez még hozzájárul a saját létüket, illetve finanszírozásukat a nem létező magyar szeparatizmus rémképe, a primitív magyarellenesség táplálásával alátámasztani próbáló román hírszerző szolgálatok kútmérgező tevékenysége is.

És külön ki kell térni az állítólagos „kisebbségi” – valójában sok esetben etnobiznisz alapon román nemzetiségű – képviselők szégyenletes viselkedésére is, akik a legvéresszájúbb román sovinisztákkal vállvetve utasították el az önrendelkezést.

Fölmerülhet a kérdés, hogy miért kellett most benyújtani a tervezeteket, amikor biztosan tudható volt, hogy nem kapja meg a támogatást a román pártok részéről. Nos, vélhetően nem járunk messze a valóságtól, ha azt feltételezzük, hogy benyújtója, az Erdélyi Magyar Szövetség RMDSZ-listán parlamentbe jutott elnöke kampányszempontokat is figyelembe vett, és ezzel kísérelte meg felhívni a figyelmet pártjára a 2024-es választási szuperév küszöbén.

Ugyanakkor a helyzet paradoxona, hogy ha elfogadnánk azt az RMDSZ-es álláspontot, hogy csak akkor érdemes benyújtani az autonómiatervezetet, amikor biztosított a román pártok támogatása az elfogadásához, akkor vélhetően még 2223-ban is ez lenne az egyik forró téma – már ha addigra lennének még magyarok Erdélyben. A román politikum ugyanis zsigerileg ellenez mindent, ami kedvez a magyaroknak, és amíg nem alakulnak úgy a körülmények, hogy a Romániát kívülről irányító nagyhatalom belátja, hogy az autonómia a lehetséges konflitkusok kialakulásának és elfajulásának egyetlen ellenszere, addig hiába is várnánk, hogy önszántukból beadják a derekukat.

Így nem árt időnként elővenni a témát, hogy a törvényben rögzített magyar önrendelkezés elutasításával a magát a kisebbségek paradicsomának hazudó Románia ismét megmutathassa az igazi arcát országnak és világnak. Ezért nem szabad elengedni a témát – sőt nem csupán a Székelyföld, hanem a partiumi tömbmagyar közösségek területi autonómiáját is napirendre kell tűzni.

Következtetésként megállapítható, hogy az EU számos tagállamában pozitív példaként létező autonómia, a megbékélés irányába ható magyar javaslat ismételt elutasításával és a kormánypártok politikusainak provokatív megjegyzéseivel Románia ismét csak azt bizonyította, hogy a magyar közösség felszámolásában, vagyis a konfliktus további fenntartásában érdekelt, így saját állampolgárai milliós közösségének hadat üzenő államalakulat.

Ennek nyomán nem túlzás kijelenteni, hogy potenciális veszélyt jelent a térség biztonságára nézve.