2009. november 09., 10:352009. november 09., 10:35
A polgármester valószínűleg rossz véleménnyel van a szatmáriakról, azért találta ki ezt a gyermeteg mesét, amellyel jól lehet leplezni a rosszul szervezett téravatást. Az a helyzet, hogy a szatmáriak még otthon is ritkán tüntetnek. Mellesleg a tüntetésre otthon is van ok szinte mindennap, miért ácsorognának hiába más város központjában?
Erdély fővárosa sokkal nagyobb a partiumi megyeközpontnál, ezért arányaiban mérve is több tüntetésre éhes lakosa van. A szatmáriak a kirándulást általában városnézéssel szokták összekapcsolni. Eddig még sohasem mentek tömegesen más városba úgy, hogy nem az illető település kulturális értékeit lesték volna, hanem tüntetésre alkalmas helyszínt kerestek volna. Az Erdély keletibb részeiben szokás, ott már volt példa, hogy teherautókra pakolt embereket vittek más településekre verekedni.
Azok a rendezvények az ottani írók látásmódját is átalakították. Ezzel szemben a szatmáriakat eddig mindenki békés, vendégszerető embereknek ismerte. Nem hinném, hogy az említett városvezető ilyen alattomos és főként alaptalan próbálkozásokkal meg tudná változtatni ezt a közfelfogást. Ez az ő állításaival ellentétben évszázados tapasztalatokon nyugszik.
Azt is fontosnak tartom leszögezni, hogy az utóbbi időben divatossá vált szlogenek ellenére a Partiumban a nagyhatalmaknak továbbra sem sikerült komoly etnikai ellentéteket szítaniuk. Ott mindig több nemzet élt együtt, kölcsönösen profitálva egymás tapasztalataiból és kultúrájából, és ez, ha a lakosságon múlik, továbbra sem lesz másként. Ez az egyetlen vidék az országban, ahol a multikultu-ralitást és a többnyelvűség mindennapi szerepét nem csak az olcsó szóvirágok szintjén puffogtatják.
Ha vevő érkezik a boltba románul és magyarul is megkérdezik, mit szeretne vásárolni. Ha rendezvények vannak, a legtöbb plakát két nyelven jelenik meg a városok utcáin. A Partiumban mindenki annak vallhatja magát, aminek akarja, és olyan nyelven beszélhet, amilyenen szeretne. Ez a vidék már évszázadokkal ezelőtt hasonult az európai normákhoz, ezért nagyon kérek mindenkit, ne a szatmáriakat hibáztassa, ha valami nem a tervei szerint alakul.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.