JEGYZET – Olyasmit mondott egy magát szakértőnek tartó illető, amitől megfagyott bennem a vér. A huszonötödik éve állandóan előráncigált gumicsontról, a tulajdon-visszaszolgáltatásról beszéltek, s az eleinte csendesen csordogáló szófolyamot az ősi dák ivadék hirtelen felkorbácsolta annyira, hogy azonnal jelezni kezdett a tudatlanság árhullámára figyelő szenzorom.
2014. szeptember 30., 21:052014. szeptember 30., 21:05
Természetesen erdélyi vonatkozású restitúcióról csevegtek, miről is másról, amikor az én emberem a következőket jelentette ki ország-világ füle hallatára: a magukat történelminek nevező egyházak Erdély legszebb magán- és középületeit hamis papírok bemutatásával egyszerűen ellopták, tettük fölött pedig kül- és belhoni cinkosaik szendén lehunyják a szemüket.
Ezután a kijelentés után pedig elkezdte az államosításnak nevezett megarablás előtt köztudottan egyházaink által alapított és nagyon hosszú időn át működtetett kórház- és iskolaépületeket sorolni, az őt hallgató, még nála is tudatlanabb riporter pedig úgy itta a szavait, mint a sivatagi vándor az oázis üdítő forrásvizét. Időnként bedobott egy-egy álkérdést, kizárólag azért, nehogy a meghívott monologizálására hivatkozva az aznapi adást hónap végén levonják a fizetéséből.
„Szerencsére” ezek a műfelháborodással bedobott ejnye-bejnyék nem zökkentették ki a történelemhez és kultúrtörténethez a legkevésbé sem konyító illetőt, mert ő csak ontotta magából az erdélyi katolikus és református egyház „törvénytelenül” megszerzett tulajdonainak ékesebbnél ékesebb példáit. Én meg csak vártam, hogy meddig lehet ezt még fokozni.
Első indulatomban be akartam telefonálni az adásba, de nem lévén interaktív műsor, úgysem kapcsoltak volna be. Egyébként is ilyen mérvű tudatlansággal fűszerezett rosszindulatot mennyi idő alatt lehetett volna eloszlatni?!
Keserűség lett rajtam úrrá, nagyon gyávának éreztem magam. Szerencsétlen kis kósza porszemnek, aki hiába tudja, hogy neki lenne igaza, a legjobb esetben agyontaposnak. Igen, a legjobb esetben, mert aki képes ekkora aljas hazugságra, az a sárba tiprásnál elképzelhetetlenebb szörnyűségektől sem riadna vissza.
Háborgásomat azzal próbáltam csillapítani, amivel már többször is sikerült: nyelvlélektani morfondírozással. Annak a megfogalmazásával, hogy a mi nyelvünkben miért is nincs meg a „tolvaj kiált tolvajt” szófordulat megfelelő alakja?! Talán azért, mert elég folyamatosan elszenvednünk?!
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
szóljon hozzá!