Ott tartunk, hogy mára már teljesen elveszítette hírértékét az a bejelentés, hogy az iskolai záróvizsgákon puskázás miatt több-kevesebb diákot zártak ki, de lassan azt is megszokjuk, hogy a nyári tanári véglegesítõ vizsgákon hasonló történik a tanügyi rendszerbe belépni óhajtó fiatal jelöltekkel, idén pedig felröppent, hogy több puskázót is elkaptak a legfelsõbb igazságosztó intézménybe történõ felvételin.
2014. szeptember 09., 20:122014. szeptember 09., 20:12
Néhányan morgolódtak ugyan, hogy milyen tanár vagy bíró és ügyész lesz abból, aki a pályát csalással kezdi, de hamar napirendre tértek fölötte, azzal intézve el, hogy ide jutott ez a velejéig korrupt, mondhatni rothadó világ. Véleményüknek körülbelül a felével magam is egyetértek, mégpedig azzal a felével, hogy ide jutott. Megerõsíthetem: igen, ide jutott, mostanában kezdenek ugyanis pályára lépni annak a nemzedéknek a tagjai, akiket én magamban egyszerûen csak a puskázásra ítéltek generációjának nevezek. Nem elírás, nem tévedés – így igaz.
90 után, amikor a változás nagyságában és gyökerességében reménykedve tanítani kezdtem, döbbenten tapasztaltam, milyen jól bejáratva mûködik az a gyakorlat, hogy – tantárgytól és egyes tanároktól függetlenül – az órának ezzel-azzal történõ eltöltése után a gyerekek feladatul kapják, hogy otthon másolják át a tankönyvbõl a füzetbe a soron következõ leckét. Nem tulajdonítottam különösebb fontosságot az információnak, „átkos örökség” – gondoltam.
A szokás viszont makacsul tartotta magát, mígnem hirtelen vége lett az érettségi közeli nagydiákok szorgalmi másoltatásának: futótûzként terjedt az internethasználat, vagyis nem kellett már füzet fölé görnyedve körmölgetni, elég volt egy-két gombot megnyomni, és máris megvolt a feladat. És divatba jött az esszéíratás, anynyira, hogy divatszó lett az esszé, fittyet hányva nemcsak az eredeti jelentésére, de a néhány százados esszétermésre is.
Már az egyetemi oktatást is elöntötte a világhálóról futószalagon készített „mûvek” tömkelege, „alkotóiknak” pedig nem igazán fér a fejébe, hogy holmi vaskalapos, fejlõdni immár képtelenül idõs oktatónak mi baja lehet az általánosan ismert és elismert „copyntó” módszerrel. Hát ezért nem hír manapság már a vizsgákra bevitt arzenál.
A puskázásra ítélt nemzedék legföljebb azt nem érti, hogy most akkor miért is tilos az, amire õket éveken át nevelték?! Én meg csak reménykedem a változásban, pedig tudom, mekkora botorság!
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
szóljon hozzá!