Pontáé a pálya

A jelenlegi körülmények között a leghelyesebb dolgot tette Traian Băsescu államfő, amikor tegnap a Szociálliberális Unió (USL) miniszterelnök-jelöltjét kérte fel kormányalakításra.

Balogh Levente

2012. december 18., 09:002012. december 18., 09:00

Persze a legkevésbé sem vet jó fényt a választásokat megnyerő balliberális szövetségre, hogy egy plágiumon ért politikus kinevezéséhez ragaszkodott, mint ahogy az országra sem vet jó fényt Victor Ponta kinevezése, de a választópolgárok elsöprő többsége számára ez nem jelentett problémát, mint ahogy az sem, hogy az USL jelöltjei között számos olyan politikus volt, akik ellen korrupció alapos gyanúja miatt ügyészségi vizsgálat zajlik.

Az eredmény így az USL választóinak – és általában az országnak – a morális állapotát is tükrözi, de egy demokráciában akkor is tiszteletben kell tartani a többség döntését. Ezért is jó, hogy az elmúlt év politikai háborúskodása nyomán Băsescu nem szerzett meglepetést, nem kezdett el a jelöltek személyével trükközni, hanem elfogadta, hogy az USL-t illeti a kormányalakítás joga. Az országnak ugyanis most mindenek előtt nyugalomra van szüksége, arra, hogy a jelentős felhatalmazással hivatalba lépő új kormány hozzákezdhessen érdemi intézkedésekkel a gazdaság rendbetételéhez és a gazdasági mellett a társadalmi stabilitás megteremtéséhez.

Az persze jó kérdés, hogyan fogja az Európai Unió és Washington által is megfogalmazott elvárást, a korrupcióellenes küzdelem fokozását és az uniós források hatékonyabb felhasználását megvalósítani a legkorruptabb helyi kiskirályok, oligarchák pártjaként számon tartott, PSD irányította szövetség, de a szigorú brüsszeli ellenőrzés és az, hogy Pontának most saját és az USL imázsának javítása érdekében is bizonyítania kell a demokratikus értékek iránti elkötelezettségét, talán pozitív eredményt hoz.

Ami bizonyos: Băsescu – részben saját hibájából, a politikai életbe való agresszív beavatkozásai, részben a gazdasági válság miatt – súlyos vereséget szenvedett a PSD elleni küzdelemben. Így mostantól a szocialisták liberális szövetségesükkel együtt senkit sem okolhatnak az esetleges kudarcokért magukon kívül, és négy évük van arra, hogy bizonyítsák: méltóak arra a bizalomra, amelyet a voksoláson résztvevők elsöprő többségétől kaptak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével