Akkor kezdõdött, amikor a szakmai felkészültség helyett az úgynevezett káderlapnak lett elõnye, annak, hogy ki mennyire „egészségesen népi származású”.
2014. szeptember 16., 20:142014. szeptember 16., 20:14
Így lehettek majdnem analfabétákból minisztériumok elsõ emberei, hisz úgysem volt miért érteni az illetõ szakterületet, amikor mindennel kapcsolatban a központból érkeztek az utasítások. Ráadásul mûködtetési elv volt a kádercserének nevezett összekütyülése az embereknek, ide-oda helyezgetése, nehogy valahol megragadjon, gyökeret eresszen, s aztán ki tudja milyen klikket gyûjthessen maga köré.
A 90 után helyzetbe került régi arcok „megnyugtattak” arról, hogy egyelõre nincs lehetõség jobbra, de sebaj, kivárjuk, utóvégre van idõnk. 96-ban aztán megcsillant a remény: na most! Bizakodni kezdtünk a szakértelem gyõzelmében, annál is inkább, mivel az akkori új kormány nagy garral beharangozta az eddig talonban tartott tizenötezer szakemberének hamarosan bekövetkezõ diadalmenetét. Igen ám, de nemcsak diadalmenetre nem indult a szakértõk tömege, de egy-két igazán komoly profi sem akart elõbukkanni az említett tartalékból. Nekünk pedig a meglódult inflációban kezdett elmenni a kedvünk a nagy bizakodástól.
És mint a szép mesékben szokott, telt-múlt az idõ, kormányok jöttek, kormányok mentek, araszolgattunk mi is az euroatlanti világ felé, várva vártuk elõbb a NATO-t, majd az EU-tagságot, egyszóval az édent. És egyszer csak kapun belül találtuk magunkat: ott kuporogtunk elõbb a katonai majd az uniós paradicsom egy-egy bokrának tövében. Hangunkat nem nagyon lehetett hallani, örültünk egy-egy odalökött koncnak, örültünk, hogy fiatalemberek mehetnek távoli vidékek „védelmére”, s ha szükséges bele is halnak a békeharcba, örültünk, ha észre sem vettek, mert akkor legalább…
Ennek az áldatlan állapotnak az okát nem tudom, mennyire keresték az illetékesek. S ha netán keresték és meg is találták (volna), mennyire gondoltak a változtatásra. Például egy olyan egyszerû dologra, mint a szakértelem. Nem pártkáderekre, egyik vagy másik nagyfejû rokonára, kliensére, talpnyalójára bízni szakterületi döntéseket, akik ugyanúgy értenek hozzá, mint bizonyos székekben ülõ, évtizedekkel ezelõtti elõdeik. Vagyis sehogy.
De ott vannak, telve önmagukkal és azzal a hittel, hogy a bársonyból készült karosszék pótolhatja a szakértelmet. Pedig nem a pluszt árulja el, hanem csak az óriási mínuszt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!