Pártkanális

Működik Bukarestben egy magántelevízió, amely kezdetben bulvártévének indult, aztán pártot alapító tulajdonosa politikai ambícióit kiszolgálandó fekete öves kampánycsatornává vált. Ez a média nemes egyszerűséggel a nép tévéjének mondja magát, miközben egyetlen célt követ: futtatni az önmagát Románia következő államfőjeként hirdető sajtómágnás-pártelnököt és alakulatát.

Rostás Szabolcs

2012. november 23., 08:042012. november 23., 08:04

 Persze Dan Diaconescu – merthogy róla és OTV-jéről van szó – nagy vonalakban azt művel saját tévéjében, amit akar, noha rá is vonatkoznak az audiovizuális törvény szabályai, a médiahatóság pedig bünteti is rendszeresen a sorozatos túlkapásokért.

Eközben sugároz nálunk egy másik csatorna, amely „régiónk egyetlen magyar nyelvű közszolgálati televíziójaként” határozza meg ugyan önmagát, ennek ellenére politikai hozzáállását, pártatlanságát tekintve nem sokban tér el ama „nép tévéjétől”. Az Erdélyi Magyar Televízióban – hiszen immár róla beszélünk – találni nagyon sok színvonalas, érdekes műsort, riportot, politikai és választási műsorai azonban nem haladják meg DD csatornájának szintjét. A magyarországi adófizetők pénzén létrehozott, az RMDSZ által biztosított támogatások révén jelentős mértékben a romániai adófizetők hozzájárulásából fenntartott ETV a szövetség szócsöveként működik. Pártkanálisként.

A korteshadjáratról szóló blokkjaiban kizárólag a tulipános jelöltek, kampányakciók jelennek meg, és a néző csak úgy értesül egy másik erdélyi magyar párt létéről, hogy az RMDSZ politikusai ócsárolják. Politikaelemző műsoraiban, háttérbeszélgetéseiben csakis az RMDSZ politikáját dicsőítő, no meg az EMNP-t gyalázó újságírók, közírók ülhetik körül a stúdióasztalt. Közülük bár a színházigazgatóból megmondóemberré avanzsált „médiatudornak”, az audiovizuális tanács egykori oszlopos tagjának illene figyelmeztetni az ETV vezetőségét: ha a közszolgálatiság alapkövetelményei tiszteletben tartásáért nem is, bár a látszat kedvéért szólaltatnának meg az övékétől eltérő álláspontot is.

Szót se szólnánk, ha a csatorna nyíltan vállalná párttévé mivoltát. Csakhogy az ETV – valótlan, az RTV regionális stúdióinak magyar adásait semmibe vevő kizárólagossággal – közszolgálatinak mondja magát, ráadásul részben az erdélyi magyar adófizetők pénzéből tartja fenn magát. Eközben fittyet hány a közszolgálatiságra. Miközben a román köztévé választási műsoraiban – az RTV működését szabályozó törvény, no meg a pártatlan, sokoldalú tájékoztatás szabályai alapján – ingyen, politikai algoritmus alapján kapnak műsoridőt a pártok és jelöltek (még a parlamenten kívüliek is!), az ETV percenként 600 lejes antennaidőt kért például az EMNP-től a szereplés fejében.

Tekintve, hogy a napi kétszer félórás választási műsorban kizárólag az RMDSZ kampánya folyik, könnyen kiszámolható, hogy ez naponta 36 ezer lejjel terheli a szövetség büdzséjét – arra ugyanis gondolni se merünk, hogy az ETV ingyen bocsát műsoridőt az RMDSZ kampányanyagai rendelkezésére, miközben másoktól pénzt kér.

A közszolgálatiság vállalásától egészen annak megvalósításáig irtózatosan hosszú az út. A pártcsatornává silányult ETV esetében ez járhatatlannak bizonyult.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével