Az eseménynek a Kárpát-medence magyarok lakta régióiban kiemelt szerepe van, hiszen az egyhetes elmélkedéssorozatba bekapcsolódik valamennyi történelmi egyház. A településeken a más felekezetű templomokba is eljárnak egymáshoz a hívek és a gyülekezetek lelkipásztorai. De kiváló esemény ez az egy vallású magyar települések számára is, hiszen a környező falvak vagy városok gyülekezeteiből érkező vendéglelkipásztorok új színt hoznak a helyi keresztény közösségek életébe.

Az idei ökumenikus imahét tematikáját a 316 négyzetkilométer területű és 430 ezer lélekszámú Málta keresztény közössége dolgozta ki. Történetükkel a házigazdák visszanyúltak a bibliai időkig. A Róma felé tartó Pál apostol fogolyként a Földközi-tenger közepén fekvő Málta partjainál szenvedett hajótörést. Az itt élő emberek a hajó teljes népességét befogadták, megvendégelték, majd a hajózást elősegítő időjárás beköszöntével útra bocsátották őket. A bibliai történet kiemelkedő fontosságú a máltai keresztény közösségek életében, hiszen Pál apostolnak a szigetre lépésétől számítják saját kereszténységük történetét. Az idei imahét központi üzenetét ez a bibliavers adta: „...nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk...” (ApCsel 28,2)

Megszokhattuk, hogy az ökumenikus imahét évről évre a kereszténységet foglalkoztató fontos témákat állít a figyelem középpontjába, akárcsak az idei. A sorok között ezúttal is ott van a menekültkérdés, amely korunk egyik legégetőbb problémájává vált. Fekvésénél fogva Málta mindig is a Földközi-tenger fontos igazodási pontja volt. A szigetállamhoz tartozó szigetekre sokan ellátogatnak napjainkban is: nem csak Európa és a világ különböző részeiből repülőn utazó turisták, hanem lélekvesztőkön, hajókon érkező menekültek, migránsok is, akik a jobb élet reményében indulnak Európa felé. A Pál apostol életútjának egyik fontos mozzanatát kidomborító téma feldolgozásával a keresztény egyházak választ próbálnak adni a kor kihívásaira, így a migrációs hullámra is. Tökevésükben a keresztények – a krisztusi tanítás szellemében – az elesettek, a segítségre szorulók, a kisemmizettek oldalára állnak.

Első pillantásra e témában mégis ellentmondás mutatkozik. Európa nyugati felében mára a keresztény egyházak legyengültek, templomaik kiüresedtek, és híveiket elnyelte a szekularizáció. Nos, ezek az országok váltak a migráció feltétel nélküli támogatóivá. Ezzel szemben Kelet-Európa népei – közöttük a Kárpát-medence magyarsága – továbbra is az európai történelmi keresztény egyházak derékhadát adják. Magától adódik a kérdés: Európa keleti felében – ahol sokkal hangsúlyosabban őrzik a keresztény örökséget – miért gondolnak mást az Észak-Afrikából vagy Közel-Keletről érkező migránsokkal kapcsolatban, mint Nyugat-Európában? Minél inkább lerázza keresztény gyökereit egy közösség, annál befogadóbb lesz a más kultúrájú emberekkel szemben?

A választ a bibliai tanításokban kellene keresni. Az apostolok igét hirdetni, keresztény örömüzenetet vinni indultak el az akkoriban nagyvilágnak számító Dél-Európa lakott részeire. És nem csak oda. A mai, „modern” nyugati ember – kevés kivételtől eltekintve – nem Pál apostol útját járja. Liberális színezetű megközelítésben egy-egy olyan idézetet ragad ki a bibliából, ami úgymond a feltétlen vendégszeretetről szól, de minden, ami ennek előzménye és szükséges velejárója lenne, arról nagyvonalúan megfeledkezik. Hol vannak már azok az idők, amikor a keresztény igehirdetők küldetésszerűen eljutottak a világnak azokba a régióiba is, ahonnan ma milliók igyekeznek pogány vallásaikkal meghódítani a kereszténységet immár csak nyomokban „őrző” Nyugat-Európát?

Pál apostol hajótörése és megmenekülésének története fontos fogódzót nyújt a hívő keresztény ember számára. Tanításai olyan életmodellt jelentenek, amely nélkül Európának sincs jövője.