2009. március 06., 11:332009. március 06., 11:33
Kevés polgára lehet ennek az országnak, aki újságot járatva ne szembesült volna még azzal, hogy nem érkezik meg a lap. Sem reggel, sem délben, sem este. A szombati megjelenésekről ne is beszéljünk, a megrendelők eleve hendikeppel indulnak, hiszen a posta kőkeményen betartja az ötnapos munkahetet. Városon még csak-csak megtalálja az ember a lapját szabadárusításban, faluhelyen pedig belenyugszik, hogy hétfőn dupla adagot kap a hírekből. Ez ugye akkor is megoldást jelenthet, ha hét közben nem érkezik meg a lap. Pedig újságolvasó emberek a megmondhatói, milyen idegesítő dolog, mikor késéssel, vagy egyáltalán nem kapják meg aznapi lapjukat. A reggeli kávé ízetlenebbé válik, ha nem kíséri a papír ropogása, vagy a délutáni pihenésnél válik keményebbé az ágy, ha nincs ott a lapozgatnivaló. Az ember jobb esetben rezignáltan, roszszabb esetben felmérgelődve tudomásul veszi, hogy újságja elkallódott valahol a nyomdától a postaládájáig vezető úton. Sebaj, holnap is van nap és lap…
Jómagam is legyintettem jó párszor, legutóbb éppen múlt csütörtökön, amikor hiába vártam mindennapi Krónikámat. Pénteken még láttam rá halvány esélyt, hogy megkapjam az előző napi lapot is (hátha csak rossz napja volt a postásnak!), hétfőre erről lemondtam ugyan, de összevontam a szemöldököm, mint Rózsa Sándor, mikor az aznapi újság sem érkezett meg. Kedden reggel már meg sem lepődtem, hazatérve azonban annál inkább. Az aznapi mellett ugyanis szépen összehajtogatva ott üldögélt a postaládában a hétfői és a múlt csütörtöki lap is. Ekkor merült fel bennem az összeesküvés-elmélet lehetősége. Akárhogy igyekeztem ugyanis, nem találtam logikus magyarázatot arra, hogy a fenébe (elnézést) sikerült négy napig tárolni valahol az előző heti lapszámot. Hacsak... a titkos társaság tagjai a postával összejátszva megkapják az aznapi lapokat, rituálisan ki- és felolvassák, majd visszaadják a postásnak, aki aztán néhány nap késéssel, de kézbesíti. És ez a jobbik verzió, mert legalább valaki olvashat!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.