Önsajnálat helyett önreflexiót

Világvége-hangulat lett úrrá Európa politikusainak többségén, továbbá nem kevés politikai elemzőn és pénzügyi szakértőn az Európai Unióból való kiválást támogató britek győzelmét eredményező népszavazást követően.

Rostás Szabolcs

2016. június 26., 20:222016. június 26., 20:22

Az egyértelműen történelminek nevezhető döntés valóban fontos pillanat mind a szigetország, mind a hamarosan 27 fősre csökkent gazdasági és politikai unió életében, enyhén szólva is túlzás viszont túldimenzionálni a szakítás várható következményeit. Már csak azért is, mert ezeket tulajdonképpen senki sem képes felmérni.

A legtöbben arra szorítkoznak, hogy katasztrófa-forgatókönyvek felvázolásával a lehető legborúsabb kilátásokat vetítik előre Nagy-Britannia és a kontinens számára egyaránt. Holott a mostani referendum eredményén túlmenően számos előzmény arról árulkodik, hogy a többi tagállamhoz képest a britek eléggé eltérően viszonyultak az EU-hoz, és hosszú ideje amolyan „kint is vagyunk, bent is vagyunk” típusú politikát folytattak.

Hab a tortán, hogy az utólagos tapasztalatok arról árulkodnak, miszerint a britek közül nagyon sokan úgy tették le a voksot a Brexit mellett, hogy igazából nem ismerték, éppen ezért nem is számoltak a lehetséges következményekkel – ma pedig visszaszívnák az egészet.

Erre, vagyis a maradásra azonban a különböző elméletek és találgatások ellenére már szinte semmi esély, a szigetországnak és az EU-nak búcsút kell intenie egymásnak. Mind az európai közösség, mind London nagy fokú gyengeségről tenne tanúbizonyságot, ha a történtek nyomán leblokkolna, és a sebeit nyalogatva a másikat hibáztatná a válási aktusért. Hiszen a Brexit óriási lehetőségeket tartogat a szuverenitását teljes mértékben visszaszerző Nagy-Britannia számára, másrészt az Unió számára is mérföldkőként szolgál, kiváló alkalom arra, hogy belássa működése hibáit, és időben korrigálja ezeket.

A brit kiválás akkor lesz kudarc az EU számára, és a sötét jóslatoknak megfelelően akkor bizonyul az Unió széthullásának hírnökévé, ha Brüsszel semmit nem tanul az eddigi figyelmeztetésekből, nem hallja meg a brüsszeli bürokráciával szembeni egyre kritikusabbá váló hangokat, és képtelen lesz az önreflexióra. Másrészt például az erdélyi magyarok számára még jól is elsülhet, ha az EU ezentúl nagyobb figyelmet szentelne olyan, eddig mellőzött témáknak, mint az önrendelkezési törekvések és a nemzeti kisebbségek jogainak védelme és bővítése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben