Rovatok

Igaz, hogy némi kis szépséghiba rontja majd az örömünket, mivel nem az írott és elfogadott törvények fogják megszabni mindennapi életünk kis és nagy problémáinak a megoldását, hanem az öklök ereje. Magyarán az ököljog országa leszünk.

Fölösleges álmélkodni, visszakérdezni, hogy 2017-ben-e, az Európai Unió tízesztendei tagságával vállunkon-e, mert a válasz igen. És arra se gondoljon senki, hogy holmi rakoncátlan gyerekek iskolai pofozkodásaiból, külvárosi izompacsirták erőfitogtatásaiból vonom le ezt a kifejezetten szégyenletes következtetést, mert ilyesmire semmiképpen sem vetemednék.

A média épp eléggé részletesen taglalta azt a pár nap különbséggel egymás után következett eseményt, amikor a hazai politikum legmagasabb köreihez tartozó egyének estek egymásnak, a szó legszorosabb értelmében. Szeretném elkerülni a moralizáló, észosztogató magatartást, de sajnos nem tehetem, úgyhogy kénytelen vagyok azt mondani: csodálom, hogy még csak most történt meg mindez és nem sokkal előbb. Mert az addig elképzelhetetlen nyilvános átkozódás és szitkozódás, ráadásul egy büszkén, magát választott szenátorként emlegető személy révén már a 90-es évek legelején elkezdődött, és mivel senki nem lépett fel ez ellen a gyakorlat ellen, tartott is mindaddig, amíg az illető bírta hangerővel.

Az agresszivitás váltóbotját aztán átvette tőle a matrózkocsmákban szocializálódott többrendbeli miniszter, majd főpolgármester és végül államelnök, aki már nemcsak a szájkaratét művelte előszeretettel, de oda is csapott egy gyereknek, mert nem éljenezte kellőképpen. Aztán hebegett-habogott, hogy nem volt jó a szájon vágást rögzítő felvétel, meg ki tudja, milyen csúnyát mondott a gyerek, az elmúlt napok elhíresült bunyói után viszont kijelentette: ő többet olyan tévéműsorokban nem hajlandó fellépni, ahol ezek a megátalkodott személyek jelen vannak. Lábjegyzettel nem látta ugyan el kijelentését, de érteni engedte, hogy azért, mert ő egy makulátlan, hótiszta, ma született bárány.

S ha a falkavezér így, akkor a püfölésekben részt vevők sem maradtak alább, rezzenéstelen arccal mondták: nem történt semmi különös. A legszörnyűbb, hogy mindkét esetben az ellentétes pártállás volt a casus belli, s a saját táborukból valók még nyilvános dicséretben is részesítették őket. Ez azt jelenti, hogy a választásokig odáig fajul majd a helyzet, miszerint többfordulós, kiütéses meccsekre számíthatunk addig?!