2010. december 06., 10:422010. december 06., 10:42
Tőlük még az áttetsző alkoholgőzben úszó kalauz sem meri kérni a jegyet, mert véletlenül kihúzzák a hátából azt a kisméretű bicskát, amelyet az előző vagonban kapott ajándékba, és nagyobbat tesznek a helyére. A kalózok már csak így bánnak a kalauzzal. Inkább megy a nép mikrobusszal, mert az gyorsabb, az ára szinte üti a vonatét, és száz kilométeren belül csak hárman taposnak a lábára. Annak idején Petőfi mennyire csodálta a gőzöst, és azt hitte, a gondolatot is képes elhagyni. Vajon mit mondana a kisbuszokról?
A vasút kultuszát a sínekkel együtt kezdte ki a rozsda, és már mit sem érnek a Kék Nyilak. Azokat már csak a szilágysági gyerekek veszik észre, és egy-két méretes kővel üdvözlik a jöttüket. A vasút a civilizáció egyik alapköve – vélték anno. Régi fénye eltűnt, és a mai hazai tömegközlekedés szégyenévé vált a sínpályán futó ócskavas-tömeg. Az állomások már rég nem nevezhetők pályaudvaroknak. Pálya ugyan van, ám az udvaron az ócskavas-gyűjtögetők garázdálkodnak, és sokszor még a vonat alól is kilopják a síneket. Már a mozdonyokban sincsen semmi fennkölt, csak a rozsda csámcsog rajtuk olyan hangosan, hogy éjjelente szinte hallani ahogyan el-elreccsen a foga alatt egy darabka múlt. A mikrobuszé a jövő! Megállóiban nagy és büdös a tömeg, marják egymást a nyugdíjasok.
Az állomáscsarnokok visszhangzanak az ürességtől, a hangosbemondó pedig még mindig olyan érthetetlen szöveget recseg, mint ötven éve. Ő mondja, ő hallgatja. Vannak vonatok, amelyek a határon is átjönnek az első városig, ám ugyanolyan üresen mennek haza, ahogyan jöttek. A vonatjegynél fényévekkel olcsóbb taxival eljutni a közeli bevásárlóközpontokig, nem beszélve arról, hogy a négykerekű a lakás előtt vesz fel és ott tesz le. Emellett a sofőr olyan zenét szolgáltat, amilyet kérek. A mogorva kalauz viszont csak annyit képes felböfögni: jegyeket, bérleteket. Az agresszív kismalachoz csatlakozva elmondhatom: nem kell, drága!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.