Nyomás!

Tulajdonképpen köszönettel tartozunk Victor Ponta miniszterelnöknek, amiért a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának utólagos megtorpedózását jelentő buzăui bírósági ítélet miatti szombati tiltakozás kapcsán kijelentette: reméli, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács vizsgálatot indít az ügyben az igazságszolgáltatást érintő nyomásgyakorlás miatt.

Balogh Levente

2012. szeptember 03., 09:282012. szeptember 03., 09:28

Ezzel azt sugallja, hogy a román kormány nem azok mellett áll, akik a magántulajdon védelme és a jogbiztonság mellett törnek lándzsát, sőt inkább vegzálni kívánja őket, amiért egy jogfosztó bírósági ítélet miatt tiltakoznak. Persze eddig is sejtettük, hogy a kommunisták által ellopott, magyar tulajdonú ingatlanok visszaszolgáltatása úgy hiányzik a bukaresti hatalomnak, mint halnak a bicikli, de most már biztosan tudjuk. Más kérdés, mennyiben minősül nyomásgyakorlásnak egy tiltakozás.

A szentgyörgyi demonstráción mintegy huszonötezer polgár fejezte ki utólagosan elégedetlenségét az ítélet miatt, amelynek nyomán elvileg bármikor bárkit kiforgathat a hatalom a vagyonából mondvacsinált bizonyítékok alapján. Igaz, az ítélet még alapfokú, de huszonötezer egyszerű állampolgár – még akkor is, ha ez tekintélyes szám – egy kétórás tüntetésen legfeljebb jelezni tudja a fellebbviteli bíróság felé, hogy jogsértőnek tartja az ügyben korábban megszületett döntést.

Nyomásgyakorlásnak az nevezhető, ha befolyásolják vagy megfenyegetik a bírákat – mint ahogy tette ezt a Ponta-kormány, amikor az eltávolítani kívánt államfő embereinek titulálta például az alkotmánybíróság tagjait, vagy amikor a menesztésüket fontolgatta. Lendületes akciója nem is maradt eredmény nélkül – annak nyomán máris elúszni látszik a schengeni csatlakozás. De térjünk vissza a Mikó-ügyhöz: a szombati tüntetés sikeres kezdetként jellemezhető, hiszen a békés magyar erődemonstráció mellett a kormányfő sem mehetett el szó nélkül.

Ponta reakciója jelzi, hogy a hazai és nemzetközi közvéleményt megszólító tiltakozó akciókra szükség van – azoknak azonban nem az igazságszolgáltatást, hanem a mindenkori bukaresti hatalmat kell célba venniük. Csak hogy jelezzük: a nyomásgyakorlás mellett az elnyomás is tűrhetetlen.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál