2011. október 05., 09:222011. október 05., 09:22
A Ziua de Cluj internetes oldala az évszámokat igen lezserül használva ugyan, de cikkben emlékezik meg a templom történetéről, rámutatva, hogy a minorita tulajdonban lévő épületegyüttes a húszas években került a görög katolikusokhoz. Leírják azt is, hogy a templom alatti temetkezési helyet 1999-ben egy fúrás nyomán fedezték fel véletlenül, akárcsak azt, hogy 1785 és 1920 között temetkeztek ide „az emberek”. Hogy milyen emberek temetkeztek ide, egy, a lap netes kiadására feltöltött kisfilm hivatott kifejteni – a 7 perces, a Realitatea Tv által rögzített felvételen Teodor Lazăr görög katolikus pap mutatja be a sírhelyeket az újságíróknak.
Kiderül, a halál nem válogat: egykor többféle társadalmi funkciót betöltő elhunytak nyugszanak itt, bár legtöbben a templomépítést támogató nemesek, van köztük egy polgármester, egy postás, sőt egy népügyvéd is. Utóbbit fontos most románul is leírnunk: avocatul poporului. Később megismerkedhetünk a népügyvéd emlékhelyével: Dési Annának hívják, 1827-ben hunyt el, és neve alatt ez áll: „PAUPERUM ADVOCATI” (a szegények védelmezője – a szerk.).
A filmen egyébként, amint körülpásztáz a kamera kizárólag magyar sírfeliratokat látni. Az atya siet megjegyezni, hogy a százötven sírhely elfoglalói nem csak magyarok, sok köztük a román. Majd pontosít: főként magyarosított nevű románok ők. Elmondja, hogy sok örményt helyeztek itt örök nyugalomra, akik nélkül nem épülhetett volna fel a székesegyház, végül felhívja a figyelmet egy kuriózumra, mely akár különös turisztikai attrakció is lehet egykor: egy szerb is ide temetkezett, közli, és rövid találgatásba kezd, hogy miképpen kerülhetett ide ő, mármint a szerb, aki itt hamvad magányosan a szűk folyosó túloldalán. Nosza, átmegy a szenzációéhes kamera is a szűk folyosó túloldalára, ráfókuszol a sírfeliratra, ahol a szerb szomorog – „e sîrbă” silabizál közben önfeledten az úr filológus szolgája. A néző pedig a következőket olvashatja: „MIHÁLITZ KAROLINÁNAK SZELÍD HAMVAIT E SÍRBA. ÉDES EMLÉKEZETRE SZÍVÉBE REJTETTE SZERETETT FÉRJE VÁRADI CZICZIRI ANTAL […]”
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.