Kiss Judit

Kiss Judit

Nincs védőpajzs a vandalizmus ellen

2022. augusztus 30., 09:302022. augusztus 30., 09:30

Hiába csodál, tisztel, becsül ország-világ egy olyan jelentőségű műemléket, mint az Erdély talán legfontosabb építészeti jelképének számító kolozsvári Szent Mihály-templom, ha az éj leple alatt megtörténhet, hogy valaki vandál módon képes megrongálni a gótikus épület festménnyel díszített üvegablakát.

A majdnem hatszáz éves, fenséges istenháza restaurálása több mint négy évig tartott, augusztus közepén nagy ünnepség keretében áldották meg, végre a nagyközönség is megtekintheti és kizárólag dicsérően, elismerően nyugtázza mindenki, mennyire szépen megújult kívül-belül az impozáns épület.

Aki felkeresi a templomot, azt érzékeli, nagyon élénk az érdeklődés, állandóan látogatják, csodálják a turistacsoportok. A szakadatlanul jövő-menő, fotózó látogatók jelenléte miatt kicsit olyan lett a hangulata, mint sok híres európai katedrálisnak, amely népszerű turistacélpontnak számít: ilyen mondjuk a prágai Szent Vitus-székesegyház vagy a bécsi Szent István-katedrális. Úgy tűnik azonban, akadnak, akik nem viszonyulnak tisztelettel sem ahhoz, hogy építészeti ékességről van szó, sem pedig ahhoz, hogy a templomot ország-világ méltányolja. Hiszen megeshetett, hogy fittyet hányva a hely szakralitására, a műemlék épület szépségére, a felújítási munkálatok jelentőségére, valaki képes volt nekiesni vasrúddal az üvegablaknak, ily módon „sebet ejteni” a hibátlanul felújított épületen. Hogy az illetők lopni, rabolni akartak, vagy pedig más indokkal támadtak neki, nem tudni egyelőre, de maga a rongálás ténye mellbevágó. Ha pedig az feltételezhető, hogy nem is a lopás, pénz- vagy értékszerzés, hanem a szándékos károkozás volt a cél, még inkább.

Eszünkbe juthat az eset kapcsán több negatívum is, ami gyakorta elhangzik Romániával kapcsolatban. Az egyik, hogy tájainkon még mindig erőteljesen dívik a lopás, csalás, korrupció „kultúrája”, a másik hiányosság pedig, hogy itt még mindig nincsen kellő megbecsültsége az igazi művészeti értékeknek, a patinás műemlékeknek. Ugyanakkor úgy tűnik, Erdély gazdasági és szellemi szempontból is „mozdonynak” tekintett fővárosában, Kolozsváron még mindig nem nőtt fel a társadalom egy része ahhoz, hogy tiszteletben tartson egy olyan épületet, ami meghatározó módon jelképezi az egész régiót.

A keserűség és tehetetlenség érzése kerekedik ilyenkor felül. Talán abban lehet reménykedni, hogy az ügy nem marad ennyiben, rendőrkézre kerülnek az elkövetők, valamint hogy a megfelelő technikai felszereltségnek köszönhetően hatékonyan meg lehet védeni a műemlékeket. Ha naivitásnak tűnik is, de talán még egy dologban reménykedhetünk: a távolabbi jövőben hátha lehetséges lesz a műemlékek tiszteletére nevelni a társadalmat. Szükség lenne rá, hiszen jelenleg sem a szakralitás, sem az ismertség, sem a szépség nem tud teljes mértékben védelmet nyújtani a vandalizmussal szemben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Balogh Levente

Balogh Levente

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.