A PNL jelöltje ráadásul ugyanaz, mint öt éve: Klaus Johannis. Ellenfele pedig az a Viorica Dăncilă, aki öt éve nem hogy nem szerepelt a román politika élvonalában, de mindaddig, amíg Liviu Dragnea haza nem vitte az Európai Parlamentből, hogy mindenki megdöbbenésére miniszterelnököt csináljon belőle, talán még a PSD legfanatikusabb szimpatizánsai sem ismertek.

Valamivel kevesebb mint kétéves kormányfői mandátuma alatt persze volt alkalmunk megismerni, így meglehetősen objektív kép rajzolható mindkettejük teljesítményéről.

Johannis kapcsán elmondható, hogy ötéves mandátuma nagy részében amolyan biodíszletként tevékenykedett: részt vett az EU-tanácskozásokon, ahol mindig lelkesen szajkózta a legbefolyásosabb tagállamok vezetői által megfogalmazott javaslatokat, és kritikátlanul gazsulált Washingtonnak. Az általa képviselt román külpolitika – idomulva a hagyományokhoz – nem rendelkezik saját, markáns hanggal vagy irányvonallal, minden esetben a térségben aktuálisan erős hatalom prioritásainak visszhangzásában merül ki.

Belföldön néha aktívabb volt: a demokrácia védelmezőjének szerepében tetszelegve állóháborút vívott a PSD-kormányokkal. A jövőre nézve viszont nem túl meggyőző a „normális Romániát” ígérő, közhelyes és üres szlogen.

Dăncilă teljesítményéről sem mondható el sok pozitívum. Mandátuma zömében Liviu Dargnea pártelnök utasításait hajtotta végre, de miniszterelnökként eltöltött ideje alatt mindvégig kaotikus, kapkodó, gyakran dilettáns kormányzás zajlott, legyen szó a gazdaságról, az igazságszolgáltatási törvények módosításáról vagy bármi egyébről. Ennél többre államfőként sem számíthatnánk tőle.
Magyarként persze mindemellett az is fontos, hogyan viszonyul a két jelölt a magyar jogkövetelésekhez.

Igaz, vannak olyan hangok is, amelyek nem kis fennhéjázással figyelmeztetnek ilyenkor: túl kellene már lépni azon, hogy etnikai szempontok szerint viszonyulunk a jelöltekhez. Természetesen minden joguk megvan ehhez a véleményhez, de az az arrogáns hangnem, amelyben kioktatják a tőlük eltérő állásponton levőket, már tenyérbe mászó.

Igencsak kínos ugyanis, és provinciális gondolkodásra vall, hogy egyesek attól tartják magukat korszerűnek és áramvonalasan euopéernek, hogy amikor csak lehet, a nemzeti identitás jelentéktelensége – ezáltal pedig az önfeladás – mellett prédikálnak.

Holott tudomásul vehetnék már végre: sokan – sőt megkockáztatjuk: sokkal többen – vannak azok, akik számára a mindennapi megélhetés, illetve az általános érvényű, emberjogi kérdések mellett ugyanolyan fontos, identitás-konstituáló tényező a nemzetiség, a nemzeti hovatartozás is. Valamint mindaz, ami ehhez tartozik: az anyanyelvi oktatás a bölcsődétől a doktori címig az adónkból fenntartott magyar oktatási intézményekben, a szabad hivatali anyanyelvhasználat, valamint a magyar sajtóorgánumok, művelődési intézmények megléte.

Nos, elmondható, hogy mindezek a jelöltek egyikénél sem találtak kedvező fogadtatásra.
Dăncilă esetében nincs miért csodálkozni – elvégre a sovinizmust, magyarellenességet bármikor kijátszó párt politikusáról van szó, aki legfeljebb a magyar támogatásért cserében, konjunkturális érdekek miatt ígér meg bármit is – hogy aztán bármikor engedjen megtörténni egy, az úzvölgyi magyarellenes provokációhoz hasonló incidenst, ha úgy érzi, ez szükséges a népszerűség feltornászásához. Vagyis egyrészt dilettáns kormányzása, másrészt emiatt sem érdemli meg a magyar voksokat.

Azt is megtapasztalhattuk, hogy a magyar jogkövetelések az amúgy kisebbségi származású, öt éve masszív magyar támogatással nyerő Johannist is teljesen hidegen hagyják. Emlékezzünk arra, hogy levitézlett PSD-s politikusok javaslatára ő vonta vissza Tőkés Lászlótól az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában játszott szerepéért megkapott román állami kitüntetést, de ugyanilyen emlékezetes az az eset is, amikor a Székelyföldön román zászlót ajándékozva Csíkszereda polgármesterének utasította el az autonómiát.

Mindezek után a Johannisra adott magyar szavazatok csak legitimálnák a magyar közösség jogos követeléseivel szembeni elutasító politikáját.

Vagyis jelen állás szerint egyik jelölt sem méltó a bizalmunkra, nincs kisebbik rossz. Aki így gondolja, ezt távolmaradással vagy érvénytelen szavazattal konkrétan is jelezheti.