Neptun 2.

Sokan nem emlékeznek már rá, miként írta be magát a romániai magyar politikatörténetbe a fekete-tenger-parti üdülőtelep, érdemes hát visszapörgetni az idő kerekét húsz évvel. Az RMDSZ három politikusa – Borbély László, Frunda György és Tokay György – 1993 júniusában a szövetség vezetőségének felhatalmazása nélkül, titkos találkozón vett részt Neptunon az akkori román hatalom képviselőivel.

Rostás Szabolcs

2012. december 20., 08:082012. december 20., 08:08

Az Iliescu-rezsim által tett, azóta is homályba vesző ígéretek fejében Románia számára lehetővé vált, hogy kisebbségbarátnak tűnjön a Nyugat szemében, ennek köszönhetően felvételt nyert az Európa Tanácsba. Az RMDSZ belső ellenzéke árulást kiáltott, a Neptun-gate-nek nevezett paktum pedig az erdélyi magyar politikai szétválás egyik mozgatórugójává vált.

Ha az RMDSZ csúcsvezetői és területi elnökei tudtak a Kelemen Hunor által a román balliberálisokkal a december 9-i választások előtt aláírt egyezségről, akkor a mostani paktum a neptunitól eltérően széles körű konszenzus alapján született a szövetségen belül. Ez esetben viszont nyilvánvaló, hogy az RMDSZ testületileg megvezette a magyarokat, elsősorban a saját választóit. Hiszen a kampányban folyamatosan hangsúlyozták: egyetlen – magyar vagy román – párttal sem kötnek választási szövetséget, kizárólag a magyar közösséggel, továbbá azt sulykolták, a rivális EMNP jelöltjeire leadott szavazatok román honatyákat juttatnak be a bukaresti törvényhozásba.

Miközben alkujukkal – amelyet ezek után sem ártana nyilvánosságra hozni – már a hatalom előszobájában tudták magukat, előre levajazva a posztosztozkodást is. Persze tudjuk, a politikában mindig léteztek egyezségek, háttéralkuk. Csakhogy az RMDSZ úgy paktált le a kampány kellős közepén az USL sokszor nyíltan nacionalista, magyarellenes kirohanásokra vetemedett vezéreivel, hogy nem vallotta be választóinak: voksukat jó előre „zálogba helyezte” román partnereinél.

Ráadásul utóbbiak, elsősorban Crin Antonescu látványosan hátba szúrta, tisztességtelennek nevezte a szövetség vezetőit, akik ezek után kenhetik a hajukra a liberális elnök hosszan tartó ajnározását. Rossz látni, ahogy az RMDSZ egyre mélyebbre süllyed a Dâmboviţa-parti kijáró politizálás dagonyájában.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével