2011. december 28., 09:592011. december 28., 09:59
Villámkérdések keretében egy 19. századi magyar író nevét kellene mondani, s mivel abban a században már jó sok ilyen „csodabogár” akadt, könnyítésként a műsorvezető megemlíti, hogy a Csongor és Tünde írója. A válasz néma csend. Újabb könnyítés: nevében egy katonai rang szerepel. Bár tudtommal a vörös az egy szín, a mart pedig a lejtős part szinonimája, de hát ez sem segít, szabad lesz a gazda, s egy kicsit ejnye-bejnye hangsúllyal a játékmester megadja a „helyes” választ: Csokonai Vitéz Mihály.
És erre mindössze egyvalaki, az is csak félszájjal jegyzi meg: a Csongor és Tündét nem Csokonai írta. Az pedig, hogy 1805 elején elhalálozott, így a legjobb indulattal sem nevezhető 19. századi írónak, a fentiek mellett még habnak sem mondható a nagy nemzeti kultúrahiány tortáján! De ilyen kis „semmiségeken” igazán nem fognak rágódni a bősz honszerelmesek: nagyvonalúan tovasiklanak, némi elégtételül eggyel többször rikkantva világgá patriotizmusukat, majd egyetlen taktusból felismerve valamiféle nótát, dalra fakadnak és boldogan végig is énekelik. Ez igen, ezt nevezem a nemzeti kultúra ismeretének! És milyen szép ama régi sláger! Biztos volt, aki meg is könnyezte. Nekem viszont inkább üvölteni lett volna kedvem. Mert ismétlem: ha karvalytőke, ha zugműsor, ha nincs lobogózás, lengetés, szeretetnyilvánítás...
De ahol lassan már a kötőszavak is vitézkötésesek lesznek, ahol a nemzeti jelző nélkül tilos bármilyen mondatbemenet, s ahol két cintányér összeütése elképzelhetetlen legalább a Szózat eléneklése nélkül, ott éppen ennek az ódának a szerzőjét nyilvánosan megcsúfolni, afféle elhanyagolható mennyiségnek tekinteni költőtársával, a magyar irodalom egyik legnagyobb stílusművészével együtt – az megbocsáthatatlan.
Az elkövetkező napokban pedig – nem esti szórakoztatásként, hanem a nemzetért való fáradozás vérverejtékezése közepette és nem holmi 19. századi avatag patrióták, hanem a jelenkor hazafias óriásai az oktatásról, nevelésről, a jövő nemzedékei iránt érzett mélységes felelősségtudat magaslatairól értekezzenek – az egyszerűen gyalázat. Amit egy másik 19. századi poéta, név szerint Petőfi Sándor szerint ideje volna sürgősen lemosni.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.