Nem vagyok egyedül

Amikor a szeméttárolók körül tábort vernek valakik, és naphosszat randalíroznak, kiveszik az ember kezéből a szemetes zacskót, amikor huligánok gyűlnek a játszótérre, pillepalackokkal verik a padot, és közben énekelnek éjjel kettőkor, amikor mintha szándékosan vihognának és visonganának olyan hangosan, hogy hátha valakit idegesít – nos, ilyenkor soha nem tapasztalom, hogy a szomszédaink közül bárkit is a legcsekélyebb mértékben zavarna az éjszakai előadás. Nos, tegnap este mégiscsak kiderült: nem vagyok egyedül.

Úgy esett, hogy a férj este későig dolgozott, én meg már órák óta hallgattam az esti csendben egyre zavaróbban ható óbégatást a játszótérről. A vacsorát kavargatva, írás közben, tévénézés közben – csak hallgattam és hallgattam. Nem volt kedvem se veszekedni, se rendőrt hívni egyedül. Inkább tűrtem, s közben egyre gyűlt bennem a méreg. Egy csaknem húszfős társaság vert tanyát a padoknál, fiúk-lányok vegyesen, s miközben telefonról hallgattak valami zenének aligha mondható szörnyűséget, valószínűleg a vérükben található alkoholmennyiséggel egyenes arányban nőtt a hangerejük is. Már csaknem fél tizenkettő volt, amikor elszakadt a cérna, s kikiabáltam a konyhaablakon, hogy az ég szerelmére, beszéljenek már halkabban, mert éjszaka van.

A szokásos válasz ilyenkor a pimasz röhögés, ami nem maradt el, ám ezúttal új visszhangra talált felháborodásom: egy emelettel feljebbről egy hozzám hasonlóan mérges férfihang szólt ki, az enyémnél sokkal durvább szóhasználattal. Erre már a lent – csendben – ücsörgő, a friss esti levegőt élvező nyugdíjasok is megszólaltak – egyikük azt mondta, hogy kiabálással nem megyünk semmire, rendőrt kell hívni. Ekkorra a férj is hazaérkezett, s látván megindultságomat, rávett, hogy sétáljunk el az éjjel-nappali boltig szúnyogirtóért, ami úgyis elfogyott, s közben hátha kicsit kitisztul a fejem. Magamban végig arra készültem, hogy amint visszaérünk, rendőrt hívok, de erre már nem volt szükség: mire a park közelébe értünk, már jól láttuk a rendőrautót. Ennyi kellett: három napja hallgattuk őket minden éjjel, s ahhoz, hogy történjen valami, egy mosogató háziasszony idegeinek kellett felmondani a szolgálatot. Szolidaritásból ma este én várom meg, amíg ő kikiabál, s én hívom a rendőrséget.