Nem fajgyűlölet nemzetünkért aggódni

Elöljáróban szeretném jelezni, hogy a kezdetektől érdeklődéssel nyomon követtem a tusványosi eseményeket (volt szerencsém személyesen is jelen lenni), melyeknek csúcspontját minden esetben Orbán Viktor beszéde jelentette. Nem véletlenül, mert minden alkalommal sikerült néhány olyan témát felvetnie és körüljárnia, mely heves indulatokat váltott ki hazai és nemzetközi körökben. Elég illiberális doktrínájára, a bevándorlásra vonatkozó álláspontjára vagy mostani kijelentéseinek egyikére – „a magyarok nem akarnak kevert fajúvá válni” – gondolnunk. Eleddig ez a tézise jelentette sokak számára a legnagyobb felháborodást. Lenácizták, lefasisztázták, leantiszemitázták, lerasszistázták.

Már csak egy hajszálon függött, hogy közé és Hitler közé egyenlőségjelet tegyenek. Holott pusztán arról van szó, hogy „faj” szavunk, melyet használt, s a kontextusból kiemeltek, egy tragikus történelmi helyzet nyomán a „fajelmélet” szóösszetételben elveszítette azt az értelmezést, melyet a Magyar Értelmező Kéziszótár így határoz meg: „minden fontos öröklődő sajátosságukban megegyező élőlények összessége”, beleértve az embert is. („Fajelmélet” szócikk nem is szerepel a szótárban).

Tehát amikor „magyar fajt” mondunk, nem mások ellen, hanem magunkért tesszük! Azért, hogy minden „öröklődő sajátosságunkban” önazonosak maradjunk. Mert sok hibája mellett számtalan erénye is van a magyar fajnak. Kiváló püspökünk, Ravasz László (őt is megvádolták antiszemitizmussal) egyik tanulmányában így vall: „Ma új világ van. Él, hallgat és vár a magyar. Legnagyobb kérdése s vele együtt Európának fontos kérdése az, hogy mire hallgat és mit felel a magyar? Mi azt reméljük és azon munkálkodunk, hogy egy halk, tiszta hangot értsen: – a lelkiismeret szavát –, és erre feleljen”. Illyés Gyula sem a felsőbbrendűség pökhendiségével ad feleletet a – ki a magyar fajta? – kérdésére.

„Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert – itt a lelket kell kitenni!”

Nos, Orbán Viktor ilyen szempontok szerint hordozza szívén fajtánk sorsát. Egyébként ezt kellene tennie minden népét szerető és annak jövőjéért aggódó vezetőnek. Ez indokolta a babilóniai fogság utáni hazatéréskor (Kr.e. 538-tól) Ezsdrás próféta kemény szavait is, midőn a zsidó népet a „főemberek” tanácsára a keveredéstől óvta. (elolvasásra ajánlom a Bibliából Ezsdrás próféta vonatkozó fejezeteit). Sajnos egyre ritkább az ilyen karizmatikus államférfi. Legtöbben a mosolydiplomácia és a kettős beszéd foglyai, idegen szellemi alkotást részben vagy teljesen eltulajdonító (plagizátor), minimális intellektuális adottsággal. S ha valaki nem hasonul, hamar ráaggatják az Orbánra is rásütött bélyegeket. Tusványoson viszont az is kiderült, hogy Orbán és Tőkés az a két történelmi formátumú személyiség, akiknek nem igazuk volt és van, hanem igazuk lesz. Orbánra nézve ez az értékelés is közszájon forog: „ne a szavait, hanem tetteit vizsgáld!”

E két előbbi megállapítás megállja helyét a fajok keveredésével összefüggő mondataira is! Lelkiismeret-furdalás nélkül igyunk hát reá egy „Fidesz-fröccsöt”!

Varga Károly

A szerző a nagybányai református egyházmegye nyugalmazott esperese